21.7 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

A legbalfaszabb rabló! Kirabolta ismerősét, majd más ügyben bement a rendőrségre, ahol rendőreink elfogták..

Dátum:

Megosztás:

A gyanú szerint a férfi egyik alkalmi ivócimboráját rabolta ki. Napokkal később ismerték fel, amikor más ügyben járt a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon

– írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy január 20-án 23 óra körül elkövetett rablás miatt indított eljárást egy budapesti férfival szemben, aki – miután együtt ivott egy másik emberrel – Budapest VII. kerületében, az Almássy úton kirabolta.

ELŐSZÖR FALHOZ NYOMTA, MAJD ARCON ÜTÖTTE ÉS A PÉNZÉT KÖVETELTE.

Mivel a férfi nem adta át a pénzét, a rabló kivette a kabátjából a pénztárcáját és elfutott.

A kerületi rendőrök a rablás jelentése után azonnal intézkedtek, a lefoglalt kamerák felvételeit is visszanézték.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Néhány nappal később, január 24-én reggel az erzsébetvárosi rendőrkapitányság előterében az egyik járőr egy férfira lett figyelmes, aki hasonlított a január 20-án elkövetett rablás elkövetőjére. Az ügyintézés miatt a rendőrségre érkező 39 éves férfit a szemfüles rendőr a kapitányságon elfogta és előállította annak gyanújával, hogy ő rabolta ki ismerősét január 20-án.

A VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Norbertet rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A feltételezett rabló a gyanúsítás miatt panasszal élt, mivel elmondása szerint nem ő követte el a rablást, érdemi vallomást azonban nem tett.

Címlapi képünk illusztráció.

origo nyomán, alapcikk police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki Ahogy a világ egyre inkább digitálissá válik, az online játékok iránti...

Összekapott Németországgal Lengyelország a választás előtt

Az október 15-i lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozási kísérlettel vádolta meg vasárnap este Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter Olaf...

Vita az infációról, a háborúról és az akkumulátorgyárakról – reakciók a miniszterelnök felszólalására

Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalására az ellenzéki pártok is reagáltak, majd a kormányfőt a viszonválasz joga illette...

Gyurcsány Ferenc családjából javasolt utódot Orbán Viktor helyére

Megkezdődött a parlement őszi ülésszaka, kemény szócsatával. Orbán Viktor hétfői napirend előtti felszólalására az ellenzéki pártok is reagáltak, majd...