A felcsútiak az ötödik hazai bajnokijukat is megnyerték, Máté Csaba irányításával három találkozó után sincs pontja a Lokinak.

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 1–0 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 1000 néző. Vezette: Rúsz Márton
Gólszerző: Golla (89.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Magyar állampolgárként első mérkőzésén irányította Hornyák Zsolt a Puskás Akadémiát, ebből az alkalomból a meccs előtt nemcsak a klub, hanem egy szurkoló is külön köszöntötte. A kapu mögötti szektorban számtalan magyar zászló társáságában dudát fújt a lelkes drukker, és amikor a csütörtöki állampolgársági esküt letévő vezetőedző megjelent a játékoskijáróban, hangos üvöltéssel köszöntötte, sőt a tréner mezére is bejelentette igényét – más kérdés, hogy Hornyák Zsolt a hűvösebb időre való tekintettel vékonyabb télikabátban ült le a kispadra.
Az első negyvenöt percben az orvosi stábtagok sem fáztak.

Sűrűn kellett helyükről felpattanni, ugyanis a játékosok nem kímélték egymást, több futballista is a földön maradt. Volt, akinek a bokájára csúsztak rá, más az arcát fájlalta, Dusan Lagator rossz ütemű belépőjét követően a VAR az esetleges piros lapot is vizsgálta, a legrosszabbul mégis a debreceni Meldin Dreskovics járt, akit a legérzékenyebb pontján talált el a labda: hiába volt felhős az ég, a földön fekve alighanem csillagokat látott, a segítségére siető egészségügyi stáb tömlőnyi jéggel próbálta csillapítani fájdalmát. Örülhettek a vendégek, hogy a montenegrói védőt kemény fából faragták és az ápolást követően visszatért a pályára, nem sokkal később ugyanis a gólvonalon állva mentette meg csapatát a góltól. A vezetés megszerzéséhez a hazaiak álltak közelebb, a hűvös, szeles időben a skandináv játékosok éltek igazán, a finn Urho Nissila és Mikael Soisalo révén akár két góllal is vezethetett volna a Puskás Akadémia. A Máté Csaba edzette Loki sem csupán a védekezésre összpontosított, ha labdához jutott, próbált minél tempósabban felérni a hazaiak kapujának előterébe. A kevés akcióhoz az oldalvonal mellett futballozó védők is gyakran felléptek, de a szélsőjáték nem vezetett eredményre, a Debrecen egyértelműen a biztonságot tartotta szem előtt, csak annyi kockázatot vállalt, amennyit éppen muszáj volt.

A második félidő hazai nagy helyzettel és lesgóllal indult, úgy tűnt, a Hornyák Zsolt edzette csapat rátesz még egy lapáttal, hogy valahogy otthon tartsa a három pontot. Többet birtokolta a labdát a Puskás Akadémia, Megyeri Balázs a fordulást követően sem unatkozott a kapuban, és végül – ha némi szerencsével is, de… – nem érdemtelenül győzött a Puskás Akadémia. A csereként pályára küldött Bárány Donát a lefújás előtti pillanatokban a lécet találta el a labdával, s nem sokkal később jött a hazai válasz: Wojciech Golla nemcsak szép, hanem rendkívül fontos gólt is fejelt.

Ettől függetlenül nem az idény legjobb mérkőzését játszotta a két csapat, ám ez a legkevésbé sem érdekelte a felcsútiakat. A Puskás Akadémia tovább nyújtja a klubrekordnak számító hazai győzelmi sorozatát, a nyolcadik NB I-es meccsét is megnyerte a Pancho Arénában.

A Debrecennek alighanem jól jön a bajnoki szünet, Máté Csaba irányításával a harmadik vereségét szenvedte el a DVSC – össze kell rázódnia a csapatnak és a szakmai stábnak.

A 9. FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Október 5., szombat
14.30: ETO FC Győr–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.00: MTK Budapest–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
19.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Október 6., vasárnap
15.30: Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
18.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Ferencvárosi TC6612–  2+1018
  2. Puskás Akadémia86213–  8+518
  3. Paksi FC741212–11+113
  4. MTK Budapest74310–  8+212
  5. Diósgyőri VTK8332  7–  8–112
  6. Újpest FC832312–  7+511
  7. Nyíregyháza Spartacus831413–16–310
  8. Fehérvár FC823310–14–49
  9. Debreceni VSC821511–13–27
10. Zalaegerszegi TE7214  9–11–27
11. ETO FC Győr7124  5–10–55
12. Kecskeméti TE8125  5–11–65

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Forrás

Hirmagazin.eu