13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföld"A küzdelem csak most kezdődik" - üzente a francia kormányfő

„A küzdelem csak most kezdődik” – üzente a francia kormányfő

Franciaországban kétezer fölé emelkedett a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma.

Franciaországban 24 óra alatt 319-cel 2314-re emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházban elhunyt áldozatok száma – közölte szombaton honlapján a francia kormány.

A 37 575 regisztrált beteg közül 17 620-an vannak kórházban, közülük 4273-an intenzív osztályokon, ez 486-tal több, mint péntek este.

„Őszintén és egyértelműen szeretném megmondani: a küzdelem csak most kezdődik, április első két hete nehezebb lesz, mint az elmúlt két hét volt”

– fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök pénteken legalább április 15-ig meghosszabbította a március 17-én életbe léptetett kijárási korlátozásokat, amelyek kedden érnének véget, s jelezte, hogy amennyiben szükséges, további hosszabbítás is várható.

A miniszterelnök jelezte: több mint egymilliárd egészségügyi maszkot rendelt meg Franciaország Kínából és más országokból a következő hetekre, miután heti 40 millióra van szüksége a francia egészségügynek, s a francia ipar jelenleg csak heti 8 millió maszk gyártására képes.

Édouard Philippe megköszönte „a csodálatos, bátor és elkötelezett egészségügyi dolgozók kollektív erőfeszítését, de azok fantasztikus erejét is, akik a második vonalban szavatolják a nemzet életének folytatását”. Példaként említette a rendőri erőket, a tűzoltókat és a szupermarketek alkalmazottait.

A kormányfő elmondta: a lakosság kijárási korlátozásaival a kormánystratégia két fő célja az intenzív osztályok kapacitásának további növelése és a járvány terjedése, illetve a súlyos esetek görbéjének lelapítása.

„Senkinek nem hagyom, hogy azt állítsa, késve rendeltük el a lakossági karantént” – hangsúlyozta a miniszterelnök, arra emlékeztetve, hogy több mint száz éve nem volt a jelenlegihez hasonló világjárvány. Emlékeztetett arra, hogy amikor március 17-én a kormányzat elrendelte a kijárási korlátozásokat, kevesebb mint 8 ezer regisztrált fertőzött volt Franciaországban, és kevesebb mint kétszáz beteg a kórházakban.

A politikai ellenzék és az orvostársadalom részéről érkező bírálatokra válaszul Édouard Philippe kijelentette: „ha eljön a pillanat, együtt fogjuk a krízis tanulságait levonni. Nem hárítom el a felelősséget. Egyesek azt hiszik, hogy tudják mit kellett volna tenni, és nem haboznak utólagos kritikát megfogalmazni. Meghagyom nekik ezt a luxust” – mondta a miniszterelnök.

Nyitókép: MTI/EPA/Julien De Rosa
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem