Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

A Kúria megsemmisítette egy parkolással kapcsolatos fővárosi rendelet egy részét

Átadták a BábSzínTér épületét Kaposváron szombaton, a bábművészet helyi képviselői egy korábban kápolnaként és irgalmas rendi apácák lakóhelyéül szolgáló, 19. század végi ingatlan átalakításával, felújításával leltek állandó otthonra.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), a somogyi megyeszékhely polgármestere a kulcsok átadásakor arra emlékeztetett, hogy a Vaszary parkban álló teátrum része a Kaposi Mór Oktató Kórház 2,8 hektáros egykori déli tömbjének, amelyet az önkormányzat 5,2 milliárd forintos beruházással kulturális, vállalkozási és szabadidős célra hasznosít.

„Itt pár esztendővel ezelőtt még romos épületek voltak, azok helyén lehetett volna parkoló, bevásárlóközpont, úgy határoztunk azonban, hogy új városrészt hozunk létre szabadidő eltöltésére alkalmas lehetőségekkel” – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: így jött létre tavaly októberben a város első okosparkja játszótérrel, kondiparkkal, kereskedelmi és szolgáltatóegységekkel, tóval és egyebek mellett szökőkutakkal.

A polgármester a kápolna hasznosításáról szólva hangsúlyozta: jó döntés született, mert lehetőséget kell biztosítani a gyerekeknek arra, hogy együtt, társaságban legyenek, a bábszínház pedig segít abban is, hogy mosolyt csal a kicsik arcára, amivel nemcsak szórakoztat, hanem tanít is.

Pályi János, a BábSzínTér művészeti vezetője arról beszélt, hogy a fejlesztés a bizalom jele, amely az elmúlt tíz éves működésükhöz köthető. Úgy vélte, a játszóhely lehetőséget ad arra, hogy a BábSzínTérnek állandó társulata legyen a jövőben.

Kitért arra, hogy évente 160-180 előadást tartanak elsősorban Kaposváron és környékén, eddig többnyire művelődési házakban léptek fel, nézőik száma eléri a 18 ezret. A BábSzínTér emellett pedagógus bábműhelyeket, gyermekbábjátékos-találkozókat, képzéseket is szervez Kaposváron – tette hozzá.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 22-én az Ő névnapjukat és a március 22-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentérkép mára, országos pollen-naptár, időjárási előrejelzés 30 napra.. Legyen szép napotok!

Kovács Karolina

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 21-én az Ő névnapjukat és a március 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás előrejelzés mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. március 20-án az Ő névnapjukat és a március 20-án születettek születésnapját ünnepeljük! + órás időjárás mára, orvosmeteorológia mára, pollentárkép mára, országos pollenjelentés, időjárási előrejelzés 30 napra..

Géza