0.3 C
Budapest
2023. január. 29. vasárnap

A kurdok szerint a dzsihadisták vegyi fegyvert vetettek be Irakban

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

2015 03 14 220956
Forrás: MTI | 2015. 03. 14. 21:06:10

A félautonóm iraki Kurdisztán regionális kormányzata azt közölte szombaton, bizonyítékai vannak arra, hogy az Iszlám Állam klórgázt vetett be a kurd pesmerga erőkkel szemben.
A régió biztonsági tanácsának a Reuters hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozata szerint a pesmergák talaj- és ruhamintákat vettek egy ellenük Észak-Irakban végrehajtott januári öngyilkos robbantás helyszínén. A laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy “a minták olyan arányban tartalmaztak klórt, ami a vegyi anyag fegyverként való használatára utal”.

A kurd állítást a Reuters nem tudta független forrásból megerősíteni.

A klór fulladást okozó anyag, amelyet először az első világháborúban vetettek be fegyverként, használatát azonban 1997-ben megtiltotta a vegyi fegyverek tilalmáról kötött nemzetközi egyezmény (CWC).

Az Erbílben kiadott kurd nyilatkozat szerint az elemzést egy európai uniós minősítéssel rendelkező laboratóriumban végezték el, miután a mintákat elküldték egy “partner országba”, amely részt vesz az Iszlám Állam hadereje ellen vívott, amerikai vezetésű hadjáratban. A kurd biztonsági tanács egy tagja nem volt hajlandó megnevezni a laboratóriumot.

A szóban forgó öngyilkos támadást egy robbanószerrel megrakott teherautóval követték el idén január 23-án a Moszul és a szíriai határ között húzódó országúton, ahol a pesmerga erők védelmi állásokat építettek ki egy kétnapos támadó művelet után, amelyben a szunnita szélsőségesek egy kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát kellett elfoglalniuk. A kurd nyilatkozat szerint a pesmergák rakétát lőttek ki a közeledő gépkocsira, így az felrobbant mielőtt célba érhetett volna, így a történteknek nem volt áldozata. Utóbb “mintegy húsz gáztartályt” találtak, amelyek a teherautó rakterében voltak.
Kép: Google

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Gladiátor – videó

Amikor a nagy tekintélyű, elismert római hadvezért, Maximust elárulja és családját meggyilkolja a császár hataloméhes fia, Commodus, gladiátorként...

Moszkva szerint Ukrajna egy civil kórházra mért csapást Luhanszkban

Az orosz védelmi minisztérium szombati közlése szerint Ukrajna szándékos rakétacsapást mért egy Luhanszk megyei kórházra Novoajdar városban, a...

Szexi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Barta Sylvi.. – kép

Barta Sylvia a napokban ünnepelte az 53. születésnapját, ennek alkalmából pedig egy wellness hotelben kapcsolódott ki férjével, követőinek...

Megjöttek az ötös lottó nyerőszámai – Ki lett gazdag ma Magyarországon?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták...