21.7 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

A következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben (Olvasd el és nézd meg!)

Dátum:

Megosztás:

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére – mondta Balog Zoltán, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét.

Az EMMI vezetője elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan – megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő – onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak.

Kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.

Balog Zoltán a rákellenes világnapon tartott eseményen hangsúlyozta, hogy napjainkban a nem fertőző krónikus betegségek, köztük a vezető haláloknak számító rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben, utóbbi évente 80 ezernél több megbetegedésért és mintegy 33 ezer halálozásért felelős.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Ez az összes halálozás több mint egynegyede, és „uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól ebben az ügyben”, tette hozzá kiemelve, hogy a visszaszorítás legfontosabb eszköze a szűrés, valamint az azon való részvétel arányának emelése. E téren Balog Zoltán szerint „nem jók” a számok, hiszen az emlőszűrésen a potenciális érintettek 40-50, a méhnyakszűrésen  30 százaléka vesz részt, ugyanakkor a kormányzat célja e mutatók 70 százalékig emelése, „ami nagyon sok életet megmenthet”.

A korábbi évek kormányzati intézkedéseiről szólva a miniszter kiemelte: bevezették a méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus (HPV) elleni ingyenes, önkéntes oltást, továbbá a „14 napos szabályt”, amely alapján a közfinanszírozott ellátásban a képalkotó vizsgálatokat ennyi időn belül kell elvégezni daganat gyanúja esetén. Emellett bevonták a védőnőket a méhnyakrák-szűrés szervezésébe, és az előző két évben 15 nagy értékű innovatív gyógyszert vettek fel a támogatási listára.

Balog Zoltán emlékeztetett, hogy az Egészséges Budapest program tíz éves futamideje alatt a kormányzat 700 milliárd forintot tervez fejlesztésekre.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Ónodi-Szűcs Zoltán, a tárca egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt: 2012-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma, azóta ezt a trendet sikerült megállítani, amiben szerepe van a nemdohányzók védelméről vagy a népegészségügyi termékadóról szóló törvénynek, a HPV elleni oltásnak és a „14 napos szabálynak”.

Azt gondolom, hogy ez mind kevés volt, mert 2010-hez képest csak ebben az évben már 60 milliárd forinttal többet költünk onkológiai ellátásra – fogalmazott az államtitkár, a nyolc évvel ezelőtti, 138 milliárdos és az idei, 200 milliárd feletti összeget állítva szembe egymással.

Hozzátette: ez idő alatt kicserélték a besugárzó eszközök kétharmadát-háromnegyedét, így a korábbinál sokkal pontosabb, kevesebb mellékhatással, szövődménnyel dolgozó eszközzel gyógyíthatnak a szakemberek.

Hangsúlyozta: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett „azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni” ez a mutató.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az eseményen arról beszélt: a tavalyi adatok szerint Magyarországon száz halálozásból 26-ért felelős daganatos megbetegedés; az EU-n belül Szlovénia 32-es mutatója a legrosszabb, de a magyar szint feletti arányt produkált Hollandia, Írország és Dánia is.

Forrás: kormany.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ezért lehet fontos segítség a konyhában egy okosmérleg

Az SKS 707X konyhai mérleg akár okostelefonnal is párosítható Budapest, 2023. szeptember 25. –  A technológia fejlődésének köszönhetően egyes...

NAPÚT – 6: AZ Utolsó vacsora szereplői – Fülöp

A negyedik apostol Fülöp. A rák csillagjegynek sokszoros jelentése is van! Egyrészt ekkor van a nyári napforduló, vagyis június...

Az energia-tévedés – vagy inkább energia-átverés, és a világ kifosztásának egy remek modellje – 3

További egyszerű tények: A Földön mindenhol van kőolaj, csak a geológiai struktúrák miatt van, ahol sokkal gazdaságosabb kitermelni, mint...

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki

A legnépszerűbb online játékok, amelyeket 2023-ban adták ki Ahogy a világ egyre inkább digitálissá válik, az online játékok iránti...