Brüsszel a kitoloncolásról prédikál, de Sorosékkal együtt azonnal fellép a jogszerű kitoloncolással szemben.

Megdöbbentő, hogy miközben egyes brüsszeli és más politikusok kétszínűen a kitoloncolás fontosságáról prédikálnak, azonnal megpróbálják megakadályozni az illegális bevándorlók törvényes kitoloncolását, hogy ezzel is még több bevándorlót tartsanak Európában. A magyar hatóságok az irányadó uniós és magyar törvényeknek megfelelően jártak el az illegális bevándorlók kitoloncolásakor, amelyet ismét egy Soros-szervezet próbál most Brüsszelen keresztül is megakadályozni.

Magyarország a Frontex légi kitoloncolási művelete keretében 2019. május 8-án 17 fő afgán illegális bevándorló Afganisztánba történő törvényes kitoloncolását szervezte meg. 16 fő esetében azért, mert a menedékkérelmükben érdemben eljáró hatóság – kitoloncolásukat is magában foglaló – döntését a bíróság jogerősen elutasította, egy főt pedig embercsempészés bűntette elkövetése miatt jogerős ítélettel utasítottak ki Magyarországról.

Az illegális bevándorlók közül 11 fő írásban nyilatkozott arról, hogy Szerbia irányába önként elhagyja Magyarország területét, amely hatósági közreműködés nélkül megtörtént. A jogerős kiutaztatás végrehajtásának megakadályozása érdekében egy külföldről finanszírozott civil szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A Bíróság egy öt főből álló család esetében rendelkezett a kitoloncolás átmeneti felfüggesztéséről, a Bíróság döntésének Magyarország eleget tett.

Kormányzati Tájékoztatási Központ

(MTI)

ElőzőJúlius elsejétől indul a családvédelmi akcióterv
KövetkezőMegjelent a falusi csokra vonatkozó rendelet – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza