36.2 C
Budapest
2022. június. 29. szerda

A kormány mindenkit tájékoztat a CEU ügyében

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

forrás: MTI

A magyar kormány mindenkinek rendelkezésére áll, ha a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban információra van szüksége – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a felsőoktatási törvény módosításával összefüggésben.

Szijjártó Péter közölte: azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki előbb mondja ki az ítéletet és utána kérdez.

Görögország fittyet hány a közös szabályokra
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót MTI Fotó: Kallos Bea

A miniszter azt mondta, örül annak, és pozitív hozzáállást mutat, hogy az amerikai külügyminisztérium delegációt küld Magyarországra tájékozódásra. Úgy fogalmazott, ha valóban lesz ilyen delegáció, akkor fogadni fogják és elmondanak mindent. Arról is tájékoztatást adnak, hogy a civil szervezetek külföldi támogatása esetén milyen regisztrációs kötelezettséget írnak elő. Ilyet az Egyesült Államokban egy bizonyos formában előírnak – jegyezte meg.

 

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Előkerült a térfigyelő kamera felvétele a Jókai utcai házomlásról – felkavaró videó (18+)

Szinte teljesen leomlott hétfő délelőtt Budapesten a Jókai és az Aradi utca sarkán található épület teteje és az...

Eldőlt: 2035-től nem lehet új benzinzes és dízeles autót venni az EU-ban

Ma, szerda hajnalban elfogadták az Európai Unió tagországai a klímavédelmi törvényeket, miszerint 2035-től a tagországok területén betiltják a...

Ekkora baj közelít? Az állam mostantól vészhelyzetben átveheti az energiacégek irányítását

Az orosz–ukrán háborúra hivatkozva, rendelettel készítette elő a magyar kormány, hogy a magyar állam az ellátás folyamatosságára és...

Földön, tengeren, levegőben, mindenhol ott lesznek a NATO katonái: Amerika jelentősen növeli a jelenlétét Európában

Az Egyesült Államok jelentősen megnöveli katonai jelenlétét Európában – jelentette be Joe Biden amerikai elnök szerdán a NATO...