-1.8 C
Budapest
2023. december. 5. kedd

A kormány célja, hogy mindenben támogassa a gyermekeket nevelő családokat

Dátum:

Megosztás:

A magyar kormány feladata és célja, hogy mindenben támogassa a gyermekeket nevelő családokat, a szorgalmasan tanuló diákokat és a hivatásukat odaadóan végző pedagógusokat

– mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az országos tanévnyitón, vasárnap Sárváron.

Kásler Miklós kifejtette: ezt támogatja a nemzetközileg is páratlan, hét tételből álló családvédelmi program.

Fotó: EMMI

A tárcavezető bejelentette, hogy elkészült, és a következő tanévben bevezetik a klasszikus értékekre, de a legkorszerűbb módszerekre és eszközökre támaszkodó nemzeti alaptantervet és kerettantervet. Kitért arra, hogy ehhez alakítják a digitális és hagyományos tankönyveket, amelyeket a 2020/21-es tanévben minden magyar diáknak ingyenesen bocsátanak rendelkezésre 14 milliárd forint értékben.

Hozzátette: 800 iskolát épít, illetve újít fel a kormány 276 milliárd forint összértékben. Minden középiskolás diák – évente 140 ezren – a 9. és 11. évfolyamon külföldön egészítheti ki nyelvtudását. Emellett ingyenes első nyelvvizsgát, valamint KRESZ-vizsgát tehetnek a diákok, és minden magyar tanuló térítésmentesen el fog jutni múzeumokba, levéltárakba, színházakba és hangversenytermekbe.

Elmondta, hogy a kormány 2010-es hivatalba lépése óta a háromszorosát, 83 milliárd forintot fordít gyermekétkeztetési programra, amelyet a rászorulók egész évben igénybe vehetnek.

Fotó: EMMI

A pedagógusbérek átlag 50 százalékkal emelkedtek az utolsó hat évben, és tízezren szereztek mesterpedagógusi fokozatot, ami akár 70 ezer forintos fizetésemeléssel is járhat – mondta.

Kásler Miklós a nemzeti tanévnyitón úgy fogalmazott: az oktatás, a nevelés és az erkölcs együttese képezi az önazonosságot, „annak a tudatát, hogy ki vagyok és miért vagyok”.

„A sokgyökerű magyar nép a történelme során azért tudott fennmaradni, ismét és ismét megerősödni, megalkotni kultúráját, mert mindig visszatért ősei helyes útjára, magasztos eszmék vezérelték, és a helyes értékek mentén cselekedett” – mutatott rá.

Szavai szerint a pedagógusok feladata, hogy jó példát mutatva éljenek, átadják az előző nemzedékek által felhalmozott szellemi kincseket, megtartva ezzel is páratlanul gazdag kulturális örökségünket, segítve a fiatalabb generációkat, hogy tovább gyarapítsák azt.

Fotó: EMMI

Kondora István (Fidesz-KDNP), Sárvár polgármestere az ünnepélyes tanévnyitón – amelyet az iskola diákjainak műsora színesített – úgy fogalmazott: a gyógyfürdőjéről és szállodáiról közismert településen „ötcsillagos várost” építenek, ahol kiemelten fontos a városlakók biztonsága és az a törekvés, hogy a város lakói és az odaérkező turisták is a lehető legjobban érezzék magukat, „boldogok legyenek”.

A X. Nemzeti Tanévnyitón, amelyet idén a sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában tartottak, Lakat Attila, az intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, köztük az iskola tanulóit, akik számára a többi diákkal együtt hétfő reggel újra megkezdődik a tanulás, a munka időszaka.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...