156 km, 3 túranap
Fenékpuszta-Sármellék-Zalavár-Zalakaros-Miháld-Sand-Nagykanizsa-Szepetnek-
Molnári-Letenye-Bázakerettye-Bánokszentgyörgy-Söjtör-Bak-Zalaegerszeg
Túránk első harmadában a Kis-Balaton védett területén haladunk át. Általában csekély forgalmú mellékutakon, de Fenékpusztától Sármellékig forgalmas főúton kell kerekezni (7 km). Van ennek a vidéknek egy különösen nagybecsű kincse, amelyből útközben, Zalakaroson, mi is részesülhetünk: a föld mélyéből feltörő termálvíz, amelynek delejes erejű, mégis simogató vizében érdemes felfrissülnünk. A történelmi múltú Nagykanizsát elhagyva a Mura közelébe (Molnári) jutunk, majd a Zalai-dombság lágy lankái várnak minket. Utunk a Felső-Válicka folyócska mentén vezet, kis forgalmú utakon, kellemes terepen Zalaegerszegig. Könnyű túra, egyszerű túrabiciklivel is végigjárható. Ajánljuk mindazoknak, akik a változatos, de nem túl nehéz terepet szeretik.
Legfontosabb látnivalók:
Zalavár: ősi földvár maradványai, bazilika romja.
Zalakaros: gyógyfürdő, gyógyüdülőhely, állatpark, erdei kilátó.
Nagykanizsa: Thury György Múzeum.
Bázakerettye: arborétum, erdei kisvasút.
Zalaegerszeg: régi vármegyeháza, Levéltár, Megyei Bíróság, egykori zsinagóga, Göcseji Falumúzeum, Magyar Olajipari Múzeum.
térkép: Kerékpártúrák Magyarországon atlasz és útikalauz
Útikönyv: Kerékpártúrák a Bakonyban és a Balaton körül,
Magyarországi kerékpártúrák
Zalakaros története
A település első említése 1254-ből való Korus néven. Ekkor a faluban földdel rendelkező, magyar ajkú várszolgák éltek, majd IV. Béla király felesége idegen telepeseket hozott ide.
1430-ban épült meg temploma az akkor már valószínűleg Somogy megye részét képező településen. A török idők komoly terheket róttak a falura, mivel mind a törökök, mind a Kanizsa várában szolgáló végvári katonák dézsmálták az ittélők terményeit. Ennek következtében lakossága szinte teljes mértékben elfogyott.
A XVIII. században mint mezővárost említik a települést, amely azonban csak a környező mocsarak XIX. század végi, elsősorban a Déli Vasút megépítéséhez köthető lecsapolását követően indulhatott kisebb fejlődésnek. Az 1920-as években kapcsolódott be a közlekedésbe helyközi autóbusz járatokkal. Ekkortájt épült meg a helyi postahivatal is. A II. világháborút követően megindult az elvándorlás, melynek elsődleges iránya a nagyban iparosodó Nagykanizsa lett.
1962-ben termálvizet találtak a településen, és 1965-ben megnyílt a gyógyfürdő, melyet fennállása óta több mint 20 millió pihenni, gyógyulni váró ember keresett fel. A fürdőnek köszönhetően beindult az idegenforgalom. 1984-ben kapott nagyközségi rangot. 1987-ben új óvoda, illetve gázvezeték-hálózat, majd 1990-ben új iskola létesült. Zalakaros a rendszerváltás után is jelentős idegenforgalmi központ maradt, ám a térségben megjelenő újabb gyógyfürdők komoly konkurenciát jelenthetnek a 1997-ben városi rangot kapott településnek.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalakaros
Nagykanizsa természetrajza
Nagykanizsa – Zala megye második legnagyobb városa – az ország délnyugati sarkában található a Kelet-Zalai dombság déli részén. Földrajzi koordinátái: keleti hosszúság 17. fok és északi szélesség 46. fok 35. perc.
Éghajlat
Nagykanizsa fekvéséből adódóan az országos átlagnál jobban érvényesül az Alpok és az óceán hatása, és némiképp a Földközi-tengeré is. Ebből adódóan csapadékosabb, szelesebb, kevesebb napfényt élvező és kissé kiegyenlítettebb hőmérsékletű a város klímája. A csapadék évi járása egyenletesebb az országos átlagnál. A csapadék többnyire zivatarral kísért záporeső formájában hullik. Nagykanizsa a fekvéséből adódóan nem élvezheti a tartós hótakarót, mert időről időre óceáni vagy az Adria felől érkező enyhe légtömegek elolvasztják azt. A relatív enyhe téli hőmérsékletnek tudható be, hogy kemény telek sem jellemzik a város térségét. A hűvös óceáni és a meleg földközi-tengeri légtömegek télen enyhítik a hideget, nyáron a meleget. Bár Nagykanizsa Zala megye magasabb hőmérsékletű területe, mégis a 10,2 C-os évi középhőmérsékletével az ország hűvösebb tájai közé tartozik. Uralkodó szélirány az északkelet-délnyugati.
Geológiai viszonyok
A táj mai képét egy változatos dombsági felszín jellemzi, zömmel észak-déli irányban elnyúló völgyekkel, kevés sík területtel. A város két árkos süllyedés találkozásánál keletkezett: az egyik a Balatonnal párhuzamos északkelet-délnyugati 10-15 km széles árok, a másik a Principális-csatorna észak-déli völgymedencéje. A találkozás eredményeként egy alacsony térszín jött létre, amelynek legmélyebb pontjának tengerszint feletti magassága 140 m, de a legmagasabb pontja sem haladja meg a 165 m-t. A várost 200-300 m-re kiemelkedő dombok övezik.
A város alatti geológiai és földtörténeti viszonyokról bőséges információ áll a rendelkezésre. A földtani szerkezetek, illetve azok kőzettani felépítése ugyanis a nagyszámú olajkutató fúrás adatai alapján nagy pontossággal és részletességgel váltak ismertté. Nagykanizsa környezetének jellemző felszíni formái a földtörténeti korok évmilliói során állandóan változva jutottak el ma látható formájukhoz. A legidősebb képződmények az újpaleozoikus időszakból származnak, többnyire homokkövek és aleurit képződmények.- A földtörténeti középidő végén, majd az újidő felsőeocén időszakában és a neogénben óriási hegységképző erők működtek. Hol magas hegységek emelkedtek ki, hol pedig tenger ringott, majd annak helyén síkság terpeszkedett. A mai felszín formakincse néhány százezer éve kezdett kialakulni, ám ma is változik. Annak a kérdése, hogy miképpen alakult ki Nagykanizsának, illetve környékének ma látható és ismert felszíni formakincse, még nem eldöntött tudományos kérdés.
Vízrajz
A város környéki dombság gazdag forrásokban. A patakok és a csatornák jellemzője, hogy a helyi domborzati viszonyoknak megfelelően apró vízfolyások viszonylag sűrű hálózatát alkotják. Nagykanizsa környezetében hat kisebb-nagyobb vízfolyás található, amelyek egyaránt a Principális-csatornába ömlenek. A környék vizeinek fő gyűjtője a Principális-csatorna, amely a környék minden vízét mesterségesen ásott medrébe gyűjti, majd továbbítja a Murába. A csatorna 609 km2-es vízgyűjtő területtel rendelkezik.
A felszíni vizek másik csoportja az állóvizeké. Nagykanizsa területén egy jelentős mesterséges tavat találunk. A Bakónak patak felduzzasztott vize a Csónakázó-tó. Szépen kialakított környezetével a város kedvelt pihenőhelye, szabadidő központja. A tó 41,16 hektár vízfelületű, a tározott víz mennyisége 612.600 m3, a vízgyűjtő terület 38,5 km2.
Komoly értéket képvisel a termálvíz készlet, amely a várostól délre 3-4000 m mélységben található. A geotermikus grádiens 18-22 m/1C. A termálvíz-készlet hasznosítására még nem került sor.
Talajviszonyok
Nagykanizsa környezetében a legnagyobb természeti érték a termőföld. Kialakulása vályogos, löszös és homokos anyakőzeten történt, erdőtakaró alatt és dombsági feltételek között. A terület 44%-a barna erdőtalaj. A Principális-völgymedencét a réti típusú talajok fedik az összterület 23%-ában. A város nyugati térségeit homokfelszínek borítják az összterület 20 %-ában.
Növény és állatvilág
A változatos éghajlati és talajviszonyok miatt gazdag és sokrétű Dél-Zala flórája. Az 1232 fellelhető magasabb rendű növényfaj a hazai fajok felét jelenti, a 180 vadon termő gyógynövényünkből 152 fordul itt elő. Nagykanizsától nyugatra terül el a jellegzetes zalai bükktáj gazdag bükköny-aljnövényzetével. Növekedése és minősége itt a legjobb az országban. A bükkösök között a dombok tetején megjelenik a kocsánytalan tölgy és csertölgy, a mélyebb részeken a kocsányos tölgy, a hegyi szíl, a hegyi juhar, a dombok fagyveszélyes alján pedig a gyertyán. Nagykanizsától keletre és délre az alacsonyabb és melegebb fekvésű területeken a gyertyános tölgyesek uralkodnak. Jelentékeny az akác aránya és szaporodik a fenyő. Az elegyfák között az őshonos szelídgesztenyét érdemes kiemelni. Nagykanizsa flórája számos mediterrán elemet tartalmaz, mint például a virágos köris. A nagy tömegben előforduló kedvelt lágyszárú növények között legkorábban a hóvirág, a tavaszi tőzike és az ibolya virágzik. Májusban követi a gyöngyvirág, nyár végén a ciklámen. A szurdokok mélyén a májmohák alkotnak nagy telepeket. ezek zöme védett. Nagyon gazdag a gombaflóra. Kora tavasszal a szőlőhegyeken megjelenik a kucsmagomba, a legelőkön a szegfűgomba. Májustól kezdve a tölgyesekben vargányát, másutt rókagombát és galambgomba féléket találunk. Kedvelt a tuskók gyűrűs tölcsérgombája, ősszel előbújik a fenyvesekben a rizike. Késő ősszel szedhető az őzláb és a lila pereszke.
Dél-Zala állatvilágának sokféleségét főképp a növénytakaró befolyásolja, a klimatikus és a mikroklimatikus viszonyok, valamint a domborzat tovább színesíti. A zalai erdők büszkesége a gímszarvas. Számottevő a vaddisznó, őz, hermelin, borz, róka, nyest és fácán állomány. A madárvilág gazdag és változatos. A ritkaságok közt megtalálható itt a fekete gólya, a réti sas, a fekete harkály, a kishéja, a vörös kánya, a karvaly, a darázsölyv, a gyöngybagoly, az erdei fülesbagoly, a zöld küllő és a füleskuvik. A kétéltűek közül él a térségben sárgahasú és vöröshasú unka, a hüllők közül pedig a zöld és a fürge gyík, az erdei, a vízi és a kockás sikló.
Forrás: http://portal.nagykanizsa.hu
Cím: –
Tel: –
E-mail:
Web: www.sulinet.hu/turizmus/?p=turautvonal#03
