Ez a nő mondta el a legtöbbet arról, mi történik a kínai átnevelőtáborokban
„Egy nap a rendőrök azt mondták, most megnézik, sikeres volt-e az átnevelésünk, megfelelően haladunk-e. Kivittek 200 embert, férfiakat és nőket, és azt mondták az egyik nőnek, hogy vallja meg a bűneit. A nő ott állt előttünk és elmondta, hogy rossz ember volt, de már megtanult kínaiul, és jobb emberré vált. Amikor befejezte, a rendőrök ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, aztán mindenki szeme láttára egymás után megerőszakolták. Miközben az erőszak tartott, figyelték, ki hogyan reagál. Akik elfordították a fejüket, becsukták a szemüket, vagy akik dühösnek tűntek, azokat elvitték, és nem láttuk őket többé. Szörnyű volt, soha nem felejtem el a tehetetlenség érzését. Hogy nem tudtam segíteni. Aludni sem tudtam utána.”
Az egyik kínai átnevelőtáborból kiszabadult Sayragul Sauytbay mondta el ezt a történetet a Haaretz újságírójának. A lap szerzője háromszor is találkozott a Svédországban menekültként élő nővel, aki tolmács segítségével mondta el kazah nyelven, mit élt át a táborban. Ez alapján született meg az eddigi legrészletesebb beszámoló arról, mi zajlik Hszincsiang tartományban, ahol a kínai állam a terrorellenes harc zászlaja alatt gyakorlatilag totalitárius diktatúrát működtet, és lényegében az ujgur identitás és kultúra megsemmisítésére törekszik.
Becslések szerint egymillió embert tarthatnak fogva azokban a táborokban, amelyek létét Kína egy ideig el sem ismerte. A műholdfelvételek miatt egy idő után tagadhatatlanná vált a dolog, azóta a hivatalos verzió szerint szakmai átképzések zajlanak itt. A hszincsiangi helyzetről több cikkben is beszámoltunk már:
- A muszlim szolidaritás vége
- Szinte vadidegenként térnek vissza az ujgurok a hszincsiangi átnevelő táborokból
- Ha eddig nem gondoltad, hogy Kínában totális diktatúra van, akkor nézd meg a Vice ujgurokról szóló filmjét
Sauytbay beszámolója viszont ezeknél is részletesebb. A nő ráadásul nem egyszerű rabként, hanem oktatóként volt a táborban.
Csak a családja tudott elmenekülni
Sauytbay 43 éves, muszlim, Mongolküre tartományban nőtt fel a kínai-kazah határ mellett. Közszolgaként az oktatásban dolgozott, öt óvoda irányítása tartozott hozzá. Már jóval korábban el akarta hagyni Kínát férjével és két gyermekükkel, hogy Kazahsztánba költözzenek. A terv nehézségekbe ütközött, 2014-ben a hatóságok elkezdték begyűjteni a közszolgák útleveleit. Két évvel később aztán már mindenkinek elvették az útlevelét a tartományban – férje és a gyerekek még pont ezelőtt el tudtak menekülni, neki viszont maradnia kellett.
2016-tól durvult el igazán a helyzet, ekkor nevezték ki Csen Csuankuót a tartomány élére, aki korábban Tibetet irányította. Elkezdődtek az éjszakai letartóztatások, kamerák jelentek meg minden nyilvános téren, DNS-mintát vettek az emberektől és elkobozták a SIM-kártyákat. Egy nap összehívták a közszolgákat, és elmondták, hamarosan átnevelő táborok nyílnak a régióban, amire a rendőrség szerint azért van szükség, hogy stabilizálják a helyzetet.
Hszincsiang tartományban összesen 20 millióan élnek, területe nagyobb, mint Franciaország, Spanyolország és Németország együttvéve. A tartomány 1949-ben lett Kína része, az utóbbi évtizedekben rohamtempóban iparosítják, miközben alapvetően megváltoztatják a társadalmi szerkezetét. 13 etnikum él itt, a legnagyobb csoport a türk eredetű ujgurok, a kínai állam viszont 50 éve telepít ide embereket, így az ujgurok aránya már 50 százalék alatt van.
Mindez erős ellenállást váltott ki, és voltak, akik az erőszakot választották, ujgur szeparatisták valóban követtek el terrorcselekményeket. Erre hivatkozva viszont a kínai állam gyakorlatilag a teljes lakosságot terroristaként kezdte kezelni.
Sauytbayt az tette gyanússá a hatóságok szemében, hogy a családja külföldön volt. 2017-ben éjszaka elvitték az otthonából, fekete zsákkal a fején. Elmondása szerint a kihallgatáson arról faggatták, miért él külföldön a családja, és arra akarták rávenni, hívja őket haza. Mivel úgy tudta, hogy a hazatérőket is táborokba viszik, ezt nem tette meg, sőt, megszakított minden kapcsolatot velük.
Aláírta, hogy megölhetik
Ő viszont egy táborba került (nem tudta pontosan megmondani, hol, mert oda is letakart fejjel vitték), de nem szokványos fogolyként. Kínai nyelvet kellett tanítania. A Haaretznek azt mondta, aláirattak vele egy szerződést, ami szerint tilos volt a rabokkal beszélgetni, kérdezni, nevetni vagy sírni. A szerződésben az állt, halálbüntetést kap, aki megszegi a feltételeket. Egyenruhát kapott, és egy kis szobát betonággyal, ahova öt kamerát is felszereltek, egyet-egyet minden sarokba és középre.
A rabok ennél zordabb körülmények között laktak, huszasával egy-egy kis szobában, egységesen kopaszra nyírt fejjel. Napjaik nagy része propagandaszövegek ismételgetésével telt, kínai és kommunista szlogeneket és dalokat kellett újra és újra felmondaniuk. Kezük folyamatosan meg volt bilincselve, kivéve amikor a bűneikről kellett írniuk, minden nap több órán át. Meg kellett vallaniuk, hogy helytelen vallási előírásokat követnek, vagy éppen nem tudnak elég jól kínaiul, nem ismerik kellően a kínai kultúrát.
Sauytbay becslése szerint 2500-an lehettek a táborban, 13 évestől 84 évesig. Vizes rizslevest és kenyeret kaptak enni, péntekenként volt hús, de csakis disznó, amit a muszlim fogvatartottaknak kötelező volt megenniük.
A fekete szoba
A rabok egymás között „fekete szobának” nevezték azt a helyiséget, ahol a kínzások zajlottak, mert erről nem volt szabad beszélni. Ide kerültek azok, akik nem tanultak elég jól kínaiul, vagy nem énekeltek megfelelően. A büntetések között volt körömletépés, verés, és voltak, akiket szöges székre ültettek. Sauytbayt egyszer azért büntették meg, mert egy nő megölelte őt, és segítséget kért tőle. Bár Sauytbay nem viszonozta, így is megverték, és két napig nem kapott enni.
Sauytbay szerint orvosi kísérleteket is végeznek a foglyokon, az emberek különféle gyógyszereket és injekciókat kapnak. Voltak, akiknek gyengültek a kognitív képességei, mások sterilek lettek. A nőket rendszeresen megerőszakolták, gyakran csoportosan. Elmondta, az egyik kínai órájára késve hoztak be egy nőt. Ráparancsoltak, hogy üljön le, és amikor nem tudott, újra megbüntették. Amit Sauytbay a táborról mondott, az sok elemében hasonlít az eddig megjelent leírásokhoz, mások is beszámoltak nemi erőszakról, brutális bánásmódról és kényszergyógykezelésekről is.
Sauytbay-t 2018 márciusban váratlanul kiengedték, visszatérhetett a munkahelyére. Ez az állapot három napig tartott, akkor újra letartóztatták, és hazaárulással, valamint külföldiekkel való kapcsolattartással vádolták meg. Közölték vele, hogy 1-3 év átnevelőtábor vár rá, ezúttal már sima rabként.
Mielőtt elvitték volna a táborba, egyszer még hazengedték, hogy el tudja mondani a tennivalókat az utódjának. Ekkor már két és fél éve nem látta a gyerekeit.
„Tudtam, hogy mi vár rám a táborban. Azt mondtam magamnak, ha már úgyis meg kell halnom, legalább megpróbálok elmenekülni. Így legalább az esély megvan, hogy láthatom a gyerekeimet. Rendőrök álltak a ház előtt, és nem volt útlevelem, de még így is megpróbáltam. Kimásztam az ablakon és a szomszéd házon keresztül elmenekültem. Taxival a kazah határra mentem, és sikerült átjutnom. Kazahsztánban megtaláltam a családomat” – mondta a Haaretznek.
A történetnek még ekkor sem volt vége, Kazahsztánban letartóztatták illegális határátlépés miatt, és kilenc hónap börtönre ítélték. Háromszor is menekültstátuszért folyamodott, de nem kapta meg, reális esélye volt, hogy visszatoloncolják Kínába. Történetét ekkor kezdte felkapni a sajtó, a nemzetközi figyelem erősödése kellett ahhoz, hogy Svédország befogadja.
„Soha nem felejtem el a tábort. Nem tudom elfelejteni a foglyok tekintetét, ahogy azt várták, tegyek valamit értük. El kell mondanom a történetüket, hogy milyen sötétségben élnek, hogy szenvednek. A világnak megoldást kell találnia, hogy a népem békében élhessen” – mondja a cikkben.
A svédországi kínai nagykövetség a Haaretznek azt mondta, a nő hazudik. Szerintük Sauytbay soha nem dolgozott kínai kiképzőtáborban, és soha nem tartóztatták le, mielőtt elhagyta Kínát, ugyanakkor szerintük a nő gyanúsított egy hitelkártya-csalási ügyben. A szakmai táborok működését pedig sikeresnek ítélik, szerintük ennek köszönhetően már három éve nem történt terrorista incidens a térségben, a lakosság pedig támogatja a táborokat.
444, Hirmagazin.eu
