Észak-Korea rendszerellenes felforgatással vádolja, nyilvános vezeklésre kényszeríti, és kíméletlenül bünteti a külföldieket olyan koholt bűncselekményekért, amelyek a fejlett demokrácia országaiban jótékonykodásnak vagy legfeljebb csínytevésnek minősülnek.
Charles Jenkins tíz sörrel csillapította idegességét – talán ebből merített némi bátorságot is –, majd észrevétlenül elvált társaitól. Az amerikai katonák az Észak- és Dél-Koreát elválasztó, négy kilométer széles és 250 kilométer hosszú hanbando pimudzsangdzside, a demilitarizált övezet peremén, az elaknásított senki földjén járőröztek 1965 januárjában – egy idő elteltével már Jenkins nélkül.
Ő kiürítette M-16-os puskájának tárát, hogy az ellenség is lássa, nincsenek hátsó szándékai. Óvatosan lépkedett, magasra emelt térdekkel, hogy elkerülje az aknákat kioldó drótokat. Észak-Koreát választotta új hazájának attól tartva, hogy a vietnami frontra küldik meghalni.
Néhány órával később már ellenséges földön találta magát. Majdnem negyven évig maradt ott. A magány, a nélkülözés és a kínzás évtizedeiként emlékezett vissza erre az időszakra.
Észak-Koreában egy kutya életét éltem
– idézte a Los Angeles Times. „Észak-Koreában senki sem él jól. Nincs ennivaló. Nincs folyóvíz. Nincs áram. Télen a hálószobám falait jég borította” – mesélte a dezertőr, aki utólag mélyen megbánta meggondolatlanságát.
A koreai háború idején hat amerikai katona keresett menedéket Északon. Boldogtalanok voltak a hadseregben, egyeseknek zaklatott volt a múltjuk. Jenkins őrmestert depresszió gyötörte, inni kezdett – nem is keveset. Abban reménykedett, ha északra disszidál, talán menedékjogot kérhet az orosz nagykövetségen, és egy fogolycsere keretében visszakerülhet az Egyesült Államokba. Azt olvasta, hogy amerikai katonák Nyugat-Németországban valami hasonlót vittek végbe.
Jenkins január 4-én sétált át a határon, majd amikor felkelt a nap, odakiáltott egy észak-koreai katonának, akinek elkerekedett a szeme. Az amerikait pillanatokon belül nyolc-tíz észak-koreai vette körül. Megragadták a karjánál fogva, és becipelték az őrhelyre.
Ettől kezdve semmi sem alakult Jenkins tervei szerint.
Nyolc évig egy spártai módon berendezett helyiségben tartották fogva három másik amerikai dezertőrrel együtt. Arra kényszerítették őket, hogy magolják be az államalapító Kim Ir Szennek, a mai diktátor Kim Dzsongun nagyapjának a műveit. Ha hibáztak, verést kaptak.
Őreik figyelmét kijátszva 1966-ban eljutottak a phenjani szovjet követségre, menedékkérelmüket azonban elutasították. „Soha nem fogok kijutni Észak-Koreából” – hasított Jenkins agyába a felismerés.
Charles Jenkins életét a szerelem mentette meg
Hat évvel később, 1972-ben észak-koreai állampolgárságot kaptak, majd alkalmi munkákra kényszerítették őket. Propagandafilmekben gonosz amerikaiakat alakítottak, a katonai akadémián pedig angolra tanították az újoncokat.
Jenkins határtalan szerencséjére 1980-ban egy japán nőt költöztettek az otthonába. A 21 éves Szoga Hitomit két évvel korábban, erőszakkal hurcolták el Japánból. Az Észak-Korea iránti közös gyűlölettől felbuzdulva szerettek egymásba – állította Jenkins. Hetekkel később feleségül vette a nőt. Tudta, mennyire hiányzik neki szülőföldje, ezért esténként azt súgta a fülébe japánul: ojaszumi. A felesége pedig cserébe angolul good nighttal, jó éjszakáttal köszönt el.
A kilencvenes években, amikor (megint) éhínség sújtotta az országot, a hatóságok kivételeztek Jenkinsszel és családjával – addigra született két lányuk is. Minden hónapban fejadagot kaptak: rizst, szappant, ruhát és cigarettát. „A rendes észak-koreaiak nem kaptak semmit” – mesélte.
Emberek milliói haltak éhen.
A könyöradományban azonban nem volt köszönet. A cigarettát csak küszködve lehetett elszívni, a rizsben pedig hemzsegtek a bogarak. Egy alkalommal egy tisztviselő észrevette az amerikai sereg tetoválását a karján, és nyomban kórházba parancsolta Jenkinst, ahol egy orvos érzéstelenítés nélkül metszette ki a varrást. A beavatkozást ellenőrző „káderek” nevettek, miközben Jenkins sikoltozott.
Kim Dzsongil – Kim Ir Szen fia és utódja – 2002-ben elismerte, hogy Észak-Korea 13 japán állampolgárt rabolt el. Engesztelésül ötöt, köztük Szogát, Jenkins feleségét is szabadon bocsátották. Japánban médiaszenzáció volt a nő és az amerikai románca, így két évvel később a japán miniszterelnök közvetítésével – két lányával együtt – Charles Jenkinst is szabadon bocsátották.
Rövid időre.
Japánban amerikai hadbíróság elé állították. Bűnösnek vallotta magát, lefokozták, megfosztották juttatásaitól, méltatlan magatartásáért kirúgták a seregből, végül harmincnapos elzárásra ítélték. Példás viselkedése miatt öt nappal korábban szabadult.
Szeretett volna visszatérni az Egyesült Államokba, de felesége nem akart vele tartani, így végül Japánban maradtak. Jenkins három társát Észak-Koreában temették el.
Jenkins már szabadulása után, hírekre kiéhezve órákon át nézte a tévét. Az egyik történet különösen megdöbbentette: az amerikai Otto Warmbier halála, aki turistaként utazott Észak-Koreába. „Őrültségnek” nevezte, hogy valaki odamerészkedik.
Jenkinst 77 éves korában érte a halál Japánban.
Otto Warmbier fatális kirándulása
„Ne utazzon Észak-Koreába, mivel az amerikai állampolgárokat továbbra is komolyan fenyegeti a letartóztatás és a hosszú távú fogva tartás veszélye” – figyelmeztet mind a mai napig az amerikai külügyminisztérium, mivel „nem képes sürgősségi szolgáltatásokat nyújtani az amerikai állampolgároknak Észak-Koreában”.
Az intelem nem újkeletű. Már Charles Jenkins figyelmét is felkeltették egy amerikai egyetemista végzetes megpróbáltatásai a Kim-dinasztia zsarnoksága alatt tipródó országban. Otto Warmbier hat nappal a szabadulását követően halt meg az Egyesült Államokban, ami után Washington már 2017 júliusában megtiltotta az amerikai állampolgároknak, hogy Észak-Koreába látogassanak, a tilalmat pedig azóta folyamatosan meghosszabbítják. De Warmbier nem tudott ellenállni a kísértésnek.
„Olcsó kirándulások olyan helyekre, amelyektől az édesanyja távol tartaná Önt” – ezzel a mottóval hirdette magát egy kínai utazási iroda. A Young Pioneer Tours Észak-Koreába, sőt később a polgárháború sújtotta Szíriába is szervezett utakat.
Otto Warmbier kalandvágyból befizetett egy ötnapos, 2015-ös szilveszteri phenjani kiruccanásra. „Kíváncsi volt a kultúrájukra”, és „találkozni akart az észak-koreai emberekkel” – magyarázta utóbb édesapja a Washington Postban.
A kirándulás végén, 2016. január 2-án tartóztatták le államellenes bűncselekmény vádjával, ugyanis állítólag megkísérelt elcsenni egy propagandaplakátot a külföldieknek fenntartott szállodából.
Két hónappal később 15 év kényszermunkával párosított börtönbüntetésre ítélték, és arra kényszerítették, hogy az észak-koreai sajtó képviselői előtt mélyen meghajolva vezekeljen bűneiért.
Nem sokkal az ítélethirdetés után az akkor 22 éves fiatalember tisztázatlan körülmények között súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett. A kiszabadítására irányuló minden diplomáciai erőfeszítés kudarcot vallott. Végül letartóztatása után 17 hónappal – a feltételezések szerint a kosárlabdáért rajongó Kim Dzsongun barátjának, az amerikai Dennis Rodman kosarazónak a közbenjárására – szabadon engedték.
Hat nappal később szülővárosában, a cincinnati kórházban már csak a halálát tudták megállapítani.
„Éber állapotban volt, de semmire sem reagált” – közölték az orvosok, azaz nem-reagáló ébrenléti szindrómát diagnosztizáltak.
„Mozgott, hevesen rángatózott, és embertelen, üvöltő hangokat adott ki” – idézte fel az apja azokat a pillanatokat, amikor csaknem másfél év elteltével viszontlátta fiát.
Ott Warmbier haját leborotválták, nem látott, és nem hallott, a végtagjai „teljesen eltorzultak”, a lábán pedig egy hatalmas sebhely éktelenkedett. Az alsó fogait „mintha fogóval rendezték volna át”. „Ottót módszeresen és szándékosan kínozta Kim és a rendszere. És ez nem volt véletlen” – vádolta apja a phenjani rendszert.
Egy amerikai szövetségi bíróság Észak-Koreát találta felelősnek Otto Warmbier megnyomorításáért és haláláért. Észak-Korea nem vitatta a vádakat, azt azonban többször is tagadta, hogy bármi rosszat tettek volna a fiúval. Sőt, azt állították: a haláleset és az azt követő amerikai „rágalomhadjárat” igazi áldozata maga Észak-Korea.
Travis Kinget ez sem riasztotta el
Az Észak-Koreába szökött amerikai katonák példája már távoli volt, Warmbier esete pedig kivételesnek tűnt, úgyhogy Travis King közlegény az amerikai kormány tilalmára is fittyet hányva „átmenekült” Észak-Koreába idén nyáron. Valószínűleg szerencsésnek tudhatja magát, hogy menedékkérelme elutasítása után röpke két hónap elteltével kitoloncolták.
Szeptemberi szabadon bocsátását hetekig tartó nemzetközi tárgyalások előzték meg, és végül a svéd kormánynak sikerült kihoznia őt Észak-Koreából, onnan Kínába vitték, és átadták az amerikai nagykövetnek. A Reuters hírügynökség birtokába került dokumentumok szerint Kinget katonai bíróság elé állították: a vádak között szerepel a dezertálás, a bajtársak veszélyeztetése, sőt még gyermekpornográfiára való felbujtás is. Összesen nyolc vádpontban nyilváníthatják bűnösnek.
A hadsereg nem kommentálta a Reuters értesüléseit, a család szóvivőjének közleménye szerint ugyanakkor King édesanyja ígéretet kapott arra, hogy kivizsgálják, történt-e bármi a fiával azon a támaszponton, ahonnan átszökött Észak-Koreába. Az anya szerint ugyanis teljesen kizárt, hogy nyomós ok nélkül a fiú ilyesmit tett volna. A Camp Humphreys, ahonnan Travis King megszökött, egy hatalmas katonai támaszpont, az amerikai hadsereg legnagyobb tengerentúli bázisa.
Kim Dzsangvuk, a misszionárius déli kém
Egy dél-koreai baptista misszionárius hét éven át segítette az észak-koreai határ tőszomszédságában, a kínai Dandong kikötővárosban, a nyomor elő menekülő északi honfitársait. Menedéket kaptak tőle, etette, és más segítségben részesítette őket, miközben a Biblia tanításait is elsajátították. Néhány szerencsétlent a pártfogásába vett, és Dél-Koreába juttatott.
Csakhogy beszivárgott a hálózatban egy észak-koreai bérenc, és meggyőzte a hittérítőt: menjen át Észak-Koreába, hogy kiderítse, mi történt néhány menekülttel, akikkel megszakadt a kapcsolata. A prédikátor szöuli barátja szerint erre azok után került sor, hogy a kínai hatóságok letartóztattak tizenkét észak-koreai nőt az igehirdető menhelyén, majd hazatoloncolták őket.
A misszionárius éppen tíz éve, 2013. október 7-én – vesztére Bibliával és egyéb vallási kiadványokkal a táskájában – lépte át a határt, amely mindörökre lezárult mögötte.
Másnap letartóztatták, és a rendszer megdöntésére irányuló kísérlettel, illetve Dél-Korea javára történő kémkedéssel vádolták meg a hitszónokot, akit az eltérő írásmód miatt északon Kim Dzsonguknak, délen Kim Dzsangvuknak hívnak.
Kim Dzsangvuk a derűsen mosolygó névrokon diktátorok, Kim Dzsongun felmenői, Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréja alatt, sajtótájékoztatón „ismerte el” bűneit – ugyanúgy, ahogy később Otto Warmbier.
Az előre megfogalmazott nyilatkozatban bocsánatot kért „államellenes bűncselekményekért”. Felolvasta, hogy a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat, a NIS utasításai alapján, több ezer dollár fejében kémkedett a dél-koreai kormány javára. A NIS többször cáfolta, hogy Dzsangvuk az ügynöke lett volna.
„Arra a megfontolásra jutottam, hogy Észak-Koreát vallásos országgá alakítom át, és megdöntöm kormányát, politikai rendszerét” – olvasta fel a magányos hitszónok.
Az ügyészség halálbüntetést kért, a Legfelsőbb Bíróság azonban 2014 májusában kegyesen munkatáborban eltöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítette az ítéletet, az indoklás szerint azért, mert a vádlott „őszintén megbánta” tetteit.
Azóta semmit sem tudni Dzsangvukról.
Kenneth Bae tiltott irodalmat csempészett Észak-Koreába
„Őszinte beismerésének” köszönhette az életét a koreai-amerikai evangéliumi keresztény misszionárius is, aki többször járt Észak-Koreában, egy alkalommal azonban letartóztatták, mert keresztény „ideológiát” tartalmazó adathordozót találtak nála. A vád a rendszerellenes tevékenység mellett a tiltott irodalom terjesztése és a másként gondolkodók bátorítása volt.
A halálbüntetést ő is csak „megbánásával” kerülte el. Tizenöt éves kényszermunkára ítélték, a munkatáborban azonban alaposan megromlott az egészsége.
Fogsága első négy hetében minden áldott nap reggel nyolctól este tíz-tizenegyig vallatták – írta szabadulása után megjelentetett visszaemlékezéseiben. Az egyik vallatója folyamatosan azt próbálta belé sulykolni, hogy megfeledkeznek róla az emberek és a kormánya egyaránt. „Itt leszel még 60 éves korodban is” – sziszegte Bae fülébe.
Matthew Miller, a kíváncsi tanár
Bae szerencséjére azonban már a következő évben, 2014 novemberében kiszabadult a fogságból egy kaliforniai tanárral, Matthew Millerrel együtt.
A közvetítő talán ezúttal is a fenegyerek Dennis Rodman volt, aki arra kérte Észak-Korea legfelső vezetőjét, a Kim-dinasztia harmadik sarját – ahogy ő szólította: „Kimet” –, hogy engedje szabadon Kenneth Baet.
Mindenesetre Bae és Miller szabadulása még majdnem másfél évet váratott magára.
A 24 éves Matthew Millert – aki Warmbierhez hasonlóan egy szervezett csoportutazás keretében látogatott Észak-Koreába – 2014 áprilisiában vették őrizetbe, és kémkedéssel vádolták.
Viszonylag enyhe büntetéssel, hat év kényszermunkával megúszta, de rövidesen – Baevel együtt – szabadult. Azt mondta: ideje nagy részében ásott, gyomot szedett, követ tört, és általában szigorú elszigeteltségben tartották. Utóbb azt is elismerte, hogy a disszidálás szándékával ment Észak-Koreába, de a körülmények láttán meggondolta magát, és az amerikai kormánytól kért segítséget hazajutásához.
Az Észak-Koreában az utóbbi időben fogva tartott külföldiek e listája korántsem teljes. Az amerikaiak és dél-koreaiak mellett voltak ausztrálok, egy venezuelai, egy kanadai és egy francia állampolgár is.
Közös bűnük az állítólagos felforgató tevékenység volt.
