Hirmagazin
Image default
Külföld

A kettős állampolgársággal rendelkező magyarok listáját követelte az Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól

– közölte a Belügyminisztérium. Tájékoztatásuk szerint „Magyarország ezt nem adja ki senkinek, mert a külhoni magyarok biztonsága a tét.”

Ezért áll most bosszút a magyarokon Joe Biden elnök úr kormánya

– tették hozzá.

Felmerül a kérdés, hogy miért van szüksége az amerikaiaknak a kettős állampolgárok listájára? Lapunk információi szerint Washingtont az zavarta, hogy a kettős állampolgárságnak hála más országok állampolgárai is vízummentesen utazhattak az Egyesült Államokba.

Úgy tudjuk, hogy elsősorban az Európai Unión kívüli országok, tehát főként a kárpátaljai és vajdasági magyarok adatait akarták megszerezni.

Előre figyelmeztettek is, hogy ha nem adjuk ki a listát, eltörlik a kedvezményeket – de a magyar kormány nem engedett a nyomásnak.

A külhoni magyarok nem először kerültek az Egyesült Államok célkeresztjébe. Már tavaly januárban – egyébként a döntés már korábban megszületett, csak a kornavírus-járvány miatt késett – bevezettek egy olyan szigorítást, hogy vízumot kell igényelnie minden olyan magyar állampolgárnak, aki Magyarország jelenlegi határain kívül született. Már ez a lépés is egyértelműen a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarokat célozta, de olyanok is áldozatává váltak, akik valamilyen okból külföldön látták meg a napvilágot.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége kedden jelentette be, hogy a magyar útlevéllel rendelkező személyek az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt utazási engedély érvényességi ideje két évről egy évre csökken. Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.

Borítókép: (Fotó: EPA/Shawn Thew)

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza