Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A Készenléti Rendőrség munkatársai megmentették egy fiatal nő életét! Olvasóink nevében is köszönjük áldozatos munkájukat!

A Készenléti Rendőrség Köztársasági Elnöki Őrség három munkatársa gépjárművel látott el szolgálatot 2018. november 16-án Budapest I. kerületében.

20 óra 25 perckor a Mészáros utca és Ág utca kereszteződéséhez érve észlelték, hogy egy álló gépjármű előtt az úttesten fekszik egy fiatal nő. A gyalogosgázolás sokkot kapott sérültjét, egy 21 éves nőt a Police Medic képzésen tanultak alapján elsősegélynyújtásban részesítették, majd átadták a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás