Home Főhírek Külföld A Katrina után most a Nate vette célba New Orleanst

A Katrina után most a Nate vette célba New Orleanst

A Mexikói-öböl fölött, a meleg tengerből gyűjt erőt a vihar, és várhatóan 2-es hurrikánként csap majd le vasánrap az amerikai partokra. A mostani számítások szerint New Orleans közelében érheti elé a szárazföldet, vagyis annál az amerikai városnál, amit 2005-ben romba döntött a Katrina hurrikán. Riadót rendeltek el, és az alacsonyan fekvő területekről menekítik az embereket.

Már nem bízzák a szerencsére, és meglepetésektől sem tartanak az Egyesült Államok keleti partján élő amerikaiak. Mondhatni, már kész profik a védekezésben, idén nyáron ugyanis háromhetente kellett megbirkózniuk valamilyen természeti katasztrófával. Hol vihar, hol hurrikán vagy forgószél csapott le otthonaikra, amelyek zömét még a heves esőzések okozta árvizek is elárasztották.

Nem véletlenül ők tartanak leginkább a Nate-től, a város nagy része ugyanis a tengerszint alatt fekszik. Az ott élők emlékeiben még elevenen él az Egyesült Államok eddigi legpusztítóbb természeti katasztrófája, a Katrina hurrikán, amely 2005-ben ötös erősséggel csapott le a térségre. A tengerszint alatt fekvő várost védő gát átszakadt, és New Orleans kétharmada víz alá került. Sokan, főleg az idősek nem vették komolyan a kiürítési felszólítást. Több ezren meghaltak.

Egyre durvul Nate, négy államban hirdettek vészhelyzetet a vihar miatt. Szerző: hvg.hu
A Nate trópusi vihar várhatóan nem lesz olyan erős, mint az Irma vagy a Maria hurrikán, de már így is komoly károkat okozott.

New Orleans polgármestere most elrendelte a város egyes részeinek kiürítését, szombat estétől pedig kijárási tilalom lép életbe. A Nemzeti Gárda 1300 tagját mozgósították. Az előrejelzés szerint a Nate akár 240 milliméternyi esőt is hozhat magával, ennek ellenére most nem ettől tartanak leginkább a New Orleans-iak.

Mississippi és Alabama déli, tengerparti vidékein, valamint Florida délnyugati részén is hurrikánriadót és rendkívüli állapotot hirdettek. Van, ahol még a három héttel ezelőtti Irma hurrikán pusztításaival küszködnek. De nincs vesztegetni való idő, újra el kell hagyniuk a vidéket, mert hamarosan lezárják az utakat és a hidakat.

A Nate jócskán érinti majd Mississippit és Alabamát is. E két szövetségi államban tornádókra is számítanak. Alabama kormányzója kötelező evakuálást ugyan nem rendelt el, de arra kérte az alacsonyan fekvő területeken lakókat, hogy minél előbb vonuljanak az állam belső területei felé.

Forrás: M1 / hirado.hu

Képek: hvg

ElőzőHetvenkét éve a színpadon Halász Judit (+2 db videó)
KövetkezőA nap videója: Jennifer Lopez: Papi
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás