Tudta, hogy ha karácsonykor a jól megszokott diós bejgli kerül az asztalra, az megóv a rontástól? Ha pedig mákos, akkor a következő évben nagy bőség és boldogság fogja érni a ház lakóit, a fiatal lányoknak pedig hamar férjet hoz az új esztendő?
Egyes források szerint a bejgli eredetileg Sziléziából származik, Európában a 14. század óta ismert kalácsfajta. Mások örmény eredetről írnak, és ahogyan ez lenni szokott, a pontos eredettörténet a múlt homályába vész. Ami bizonyos: a bejglit eredetileg patkó formájúra készítették, ebből eredeztetik német nevét, majd osztrák közvetítéssel került be a magyar nyelvbe is a 19. század második felében.
Ma már hungarikumnak és tipikus karácsonyi süteménynek gondoljuk a bejglit, amely főként mákos és diós ízesítésben készül. A karácsonyi bejglit megtaláljuk a paraszti hagyományokban is: a diót rontás ellen használták, míg a mák a bőséget, a „sűrű fillért” jelképezte.
Hazánkban a 19. század második felében terjedt el, kezdetben kizárólag házilag készítették, a családi ünnepek süteménye volt. A bejgli mint cukrászati termék históriájáról kétféle vélekedés ismert. Az egyik a készítését a pozsonyi pékek 1376-ban létrejött céhével hozza kapcsolatba. A megváltozott városi fogyasztói szokások és igények hatására 1559-ben határozták el, hogy diós és mákos patkókat sütnek, és azokat árusítják.
A híres pozsonyi patkó (kifli) sikeres lett, más vidékeken is hamar elterjedt. Mások szerint a pozsonyi patkó története egy névtelen pozsonyi cukrászmesterhez fűződik, aki advent elején, Miklós napra elkészítette a karácsonyi bejgli kicsinyített változatát, és azzal ajándékozta meg a gyerekeket.
A bejgli név nyomtatásban 1932-ben bukkant fel magyar nyelven, a bajor-osztrák eredetű „Beugen” átvételével (beugen – meghajlítani az alapja), a Sziléziából terjedő sütemény elnevezése már a 16. századtól ismert, vagyis korábbi átvétele is elképzelhető. A készítmény receptje a városi-polgári, majd a falusi konyhára a 19. századi szakács- és süteményeskönyvek segítségével jutott el. Ezzel valamelyest csökkent az ünnepélyes jellege, de ma is karácsonykor fogy a legtöbb.
Nagyszüleink még maguk darálták a mákot, maguk törték és őrölték meg a diót, amiből készült a bejglik finom tölteléke. Egész napos családi program volt egy családnak való bejglit elkészíteni, amiben részt vettek kicsik és nagyok egyaránt. Sokféle változata van, ha megkérdezzük nagyszüleinket, szinte biztos, hogy el tudják majd mondani a saját, családi receptjüket. Mára már nem csak diós és mákos töltelékkel lehet készíteni, az elmúlt években divatos lett aszalt szilvát, aszalt sárgabarackot, marcipánt, nutellát is felhasználni a töltelékek elkészítéséhez, és természetesen léteznek már alakbarát, egészségtudatos változatok is.
Mi a szép bejgli titka? Márványos, enyhén repedezett, fényes kéreg, ez jellemzi az igazi bejglit. No de hogyan érhetjük ezt el? Egy egész tojást és két tojássárgáját keverjünk össze, verjük fel őket. Ezzel kenjük be a sütés előtt álló kalácsok tetejét, majd hagyjuk őket megszáradni. Ha szépen megszáradt, felvert tojásfehérjével kenjük át az egészet. Ezt követően mehet a sütőbe, ahol szép aranybarnára sütjük őket!
Forrás: e-food, Life
