A kanadai úszónő, Mary-Sophie Harvey szerdán az Instagramon osztotta meg, hogy a Budapesten zajló FINA vizes világbajnokság utolsó estéjén bedrogozták. Posztjában zúzódásokról is közzétett fotókat, amelyeket elmondása szerint eszméletlen állapotban szerzett.
Harvey azt állítja, a bedrogozását követően négy-hat órán keresztül teljesen eszméletlen volt, és nem tudta, hogyan kábították el, vagy mi történt vele. Elmondta azt is, hogy a csapattársaival volt, amikor az eset történt – szúrta ki az Index.
A SwimSwam oldal felvette a kapcsolatot az úszónővel, a Swimming Canadával és a FINA-val a történtekkel kapcsolatos további részletekért.
„Először is, csapatunk tagjainak egészsége és biztonsága mindenekelőtt rajtunk, azaz a csapaton múlik. Csapatvezetőségünk és egészségügyi személyzetünk mindig ügyel a csapattagokra, tisztában vannak a hollétükkel és teljes mértékben foglalkoznak minden problémával.
Úgy tudjuk, a Budapestről indulás előtti éjszaka történt egy incidens. Amint a csapat személyzete tudomást szerzett róla, Mary kiváló orvosi kezelést kapott csapatunk orvosától a helyszínen, majd hazautazhatott.
A munkatársak Maryvel a visszatérése óta kapcsolatban állnak, és felajánljuk neki a támogatást. Továbbra is gyűjtjük a helyzettel kapcsolatos információkat, az aktát pedig továbbítottuk a biztonságos sporttal foglalkozó munkatársunknak” – írta a lapnak válaszul a Swimming Canada.
További források azt mondják, az eset egy olyan partin történt, ahol úszók és nem úszók is részt vettek.
A történetet, mely – érthető módon – elég homályos, Mary-Sophie Harvey így írja le posztjában az Instagramon. (Alább az angol nyelvű szöveg fordítása olvasható.)
Arról az éjszakáról, mely teljesen kiesett az emlékezetemből:
A világbajnokság utolsó éjszakáján bedrogoztak.
Fogalmam sem volt róla, hogy mi került a szervezetembe, csak arra emlékszem, hogy másnap reggel teljesen elveszetten ébredtem, a csapatvezetőnkkel és a csapatorvosunkkal az ágyam mellett.
Arra is emlékszem, hogy előző este a világbajnoki szereplésünket ünnepeltük. Akkor még teljesen magamnál voltam, és a következő versenyem, a Nemzetközösségi Játékok járt a fejemben. Itt azonban képszakadás következik, és ami utána történt, abból már semmi nincs meg: négy-hat óra teljesen kiesett. Mindössze szavakat hallottam a körülöttem lévő emberektől, illetve megvetést is éreztem.
Csak egy dolgot tudok mondani: sosem szégyelltem még magam ennyire.
Másnap hazautaztunk, és a családommal vacsoráztam. Emlékszem, édesanyám azt mondja nekem: nem olyan vagy, mint máskor… Ugyan ő ezt nem tudhatta, de én is így éreztem. Úgy éreztem, hogy a test, amelyben vagyok, nem az enyém (még mindig így érzem). Otthon ellenőriztem a testemet, és tucatnyi zúzódást fedeztem fel magamon. Utólag azt mesélték a barátaim, hogy cipelniük kellett, mert nem voltam magamnál. Ez azért sok mindent megmagyaráz.
De nem érzem magam jobban tőle.
(Az ezt követő fotón az úszónő zúzódásait láthatjuk, alá azt írta, hogy még vannak további sérülései, melyeket azonban nem szívesen mutatna meg a nagyvilágnak – a szerk.)
Felhívtam az egyik barátomat, hiszen tudtam, hogy orvos az édesanyja. Végül a tanácsára a kórházban kötöttem ki, ahol egy orvos és egy pszichológus is megvizsgált. Azt mondták, hogy az ilyesmi gyakrabban előfordul, mint hinnénk, és szerencsés vagyok, hogy megúsztam egy bordaficammal és egy kisebb agyrázkódással.
Ez egy picit segített úrrá lenni a félelmeimen.
Sajnos, ilyen esetek tényleg gyakrabban történnek, mint gondolnánk. A körülmények többnyire kinyomozhatatlanok, a kívülállók pedig könnyedén mondanak ítéletet. Szóval, legyenek óvatosak, amikor megvető véleményt formálnak!
Azt hittem, biztonságban vagyok, hogy ilyesmi velem sohasem történhet, különösen akkor nem, amikor barátok vesznek körül. De mégis megtörtént. Utólag azt kívánom, hogy bárcsak valaki előre figyelmeztetett volna.
Továbbra is rettegek belegondolni, hogy mi történhetett pontosan azon az éjszakán, s továbbra is keresem a „boldog Mary-t”, aki ez előtt az esemény előtt voltam.
Azonban még mindig szégyenkezem, s úgy vélem, ez már örökre így is marad.
Köszönetet mondok azoknak, akik mellettem álltak, amikor sérülékeny, védtelen állapotban voltam, és azoknak is, akik a közben eltelt időben segítettek nekem. Ugyanakkor elnézést kérek mindazoktól, akik akkor láttak, vagy próbáltak kapcsolatba lépni velem, de úgy érezték, valami nincs rendben velem. Még most is próbálom összeszedni magam, és próbálom újra megtalálni önmagamat. Köszönöm a megértést.
Mary
