Hirmagazin
Image default
18+FőhírekKülföld

A Kamcsatka félsziget mellett keletkezett 8,8-es erősségű földrengés után a cunami hullámai elérték Japán északi partjait – képek, videók (18+)

A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg – közölték a hatóságok.

A földrengés súlyos volt, és az elmúlt évtizedek legerősebbje – mondta Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett videóban.

Három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein – közölte Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere, aki arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.

Az első szökőárhullám Szevero-Kurilszk város part menti részét érte el, a lakosok egy magaslaton gyülekeztek.

Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földrengés 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte.

A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez volt a legerősebb földrengés, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A rengés epicentruma a régió fővárosától 149 kilométerre délkeletre volt.

Kamcsatka partjainál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint

legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani.

Petropavlovszk-Kamcsatszkijban megnőtt a mentőszolgálathoz érkező hívások száma. Egy óvoda épületében leomlott egy fal, de senki sem sérült meg. A különböző ügynökségek és szolgálatok intézkedéseinek koordinálására regionális központot állítottak fel.

A szahalini régióban lévő Szevero-Kurilszk kikötőjét elárasztotta a szökőárhullám. A Kuril-szigeteken a földrengés után forródrótot szerveztek a lakosok számára.

Kamcsatkán problémákat észleltek az internetkapcsolattal, később azonban minden kommunikáció helyreállt.

Twitter-post/képek, videók

A kamcsatkai földrengés után egy mintegy 30 centiméter magas cunamihullám érte el Japán északi részét. A japán önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanzenek közlekedését is felfüggesztették Japán középső és északkeleti részén. Japánban keletkezett károkról vagy áldozatokról nem érkezett információ.

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) is cunamiriasztást adott ki a kamcsatkai földrengés miatt Alaszka és Hawaii egyes partvidékein.

A Kamcsatka félsziget mellett keletkezett 8,8-es erősségű földrengés után a cunami hullámai elérték Japán északi partjait. Mintegy 2 millió embert evakuáltak, miközben élő videókon követhető, ahogy a víz elárasztja a part menti területeket. A cunamiriadó Hawaiitól Kaliforniáig terjed, Donald Trump is figyelmeztette az amerikaiakat.

A szerdán hajnalban Oroszország Kamcsatka félszigetén bekövetkezett 8,8-es erősségű földrengés után keletkezett cunami hullámai elérték Japán északi partjait. A pusztító természeti csapás hatásait élő videókon lehet követni, miközben a hatóságok csaknem 2 millió ember evakuálását rendelték el.

A mostani földrengés a legerősebb volt 2011 óta, a régióban 1952 óta nem regisztráltak hasonló erősségű földmozgást. Szökőárriadót rendeltek el Alaszkán, Észak-Kaliforniában és Hawaiion is, utóbbi államban szükségállapotot hirdetettek. Japánban mintegy kétmillió embert evakuáltak.

Több nemzetközi hírcsatorna élőben közvetíti, mi történik Kusiro városában, Hokkaidó prefektúrában, ahol a japán meteorológiai szolgálat és katasztrófavédelmi egységek szorosan figyelemmel kísérik a cunamihullámok érkezését – írja az Index.

A japán meteorológiai szolgálat jelentése szerint az első, körülbelül 30 centiméteres cunamihullám már elérte Nemuro városát Hokkaidó keleti partján. A Sky News beszámolója szerint több mint 1,9 millió embert kértek fel az evakuálásra Japánban, közülük mintegy 10 500 ember Hokkaidóban tartózkodik – írja az Index.

A helyi média felvételei szerint az emberek a hatóságok utasításainak megfelelően épületek tetejére menekültek, míg mások egy kilátóban gyűltek össze, ahonnan rálátnak a tengerpartra Csiba prefektúrában, Tokiótól délre.

BBC jelentése szerint a japán atomerőművek a Csendes-óceán mentén felfüggesztették működésüket a cunamiriasztás miatt. A Tokyo Electric Power Company, amely a fukusimai Daiicsi atomerőművet üzemelteti, közölte, hogy körülbelül 4 ezer dolgozó keresett menedéket az erőmű komplexumának magasabb területein, miközben távolról figyelik a létesítmény biztonságát.

A kezelt radioaktív szennyvíz tengerbe engedését is felfüggesztették ideiglenesen óvatossági intézkedésként.

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek