7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőMűvészetA Kállai Kvartett előadása

A Kállai Kvartett előadása

A Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny győztese, a Kállai Kvartett előadása  Zeneakadémia Solti György Kamaratermében, 2017.10.11-én, 19.00 órakor

Program:
Schubert:
14. (d-moll) vonósnégyes, D. 810 („A halál és a lányka”)
Csajkovszij:
3. (esz-moll) vonósnégyes, op. 30
A Kállai Kvartett összeállítása: Kállai Ernő, Szajkó Géza (hegedű), ifj. Dráfi Kálmán (brácsa), Balázs István (cselló)
Kállai Vonósnégyes, Zeneakadémia, Solti terem, 2015.05.21.

A Zeneakadémia legendás kamarazene-tanárának emlékére alapított Weiner Leó kamarazenei versenyt 2016-ban – megosztva – a Kállai Vonósnégyes nyerte. Az együttes névadó primáriusa fiatal kora ellenére évek óta a hazai koncertélet jól ismert személyisége, akiről Huszonévesen a csúcson címmel jelent meg portré az egyik napilapban, akkor éppen a Junior Prima Díj átvétele kapcsán. Kállai Ernő a Juilliard Schoolban Itzhak Perlman növendékeként tanulhatott, játszott többek között a New York-i Filharmonikusok kíséretével, 2016 óta pedig a Magyar Állami Operaház koncertmestere. Pályáján kiemelt helyet foglal el a kamarazene, amelynek legrejtettebb műhelytitkait olyan neves muzsikusok osztották meg vele, mint a világhírű Juilliard Quartet egyik tagja, továbbá a weineri hagyományt képviselő Devich János és Takács-Nagy Gábor. Saját vonósnégyesével 2015-ben lépett fel először a Zeneakadémián; ahogy egy kritikus fogalmazott, játékukat „végletekig fokozott zenei feszültség, a magyaros elemek bátor megmutatása és lenyűgöző technikai profizmus” jellemezte. A mostani hangverseny műsorán a kvartettirodalom egyik klasszikusa mellett Csajkovszkij sajnálatosan ritkán hallható gyönyörű alkotása is szerepel.

Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár: 1 200 Ft

Korábbi előadások:

Beethoven String Quartet op. 18; no. 4 in c Minor; Pt: 2

Dvorak String Quartet „American”; op. 96 in F Major; Pt: 1Forrás: zeneakademia.hu

Képek és videók: zeneakademia.hu, youtube

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek