Az építőiparban vannak olyan eszközök, amelyeket egyszerűen muszáj beszerezni. Ilyen például a homlokzati állvány, hiszen az emberek nem tudnak a levegőben állni, és a munkát nem lehet csak a földön végezni. Ugyanakkor léteznek olyan eszközök is, amelyek nem kötelezőek, de beszerzésük már rövid távon megtérül. Ilyen eszköz a Bumpa cseréplift is, ami forradalmasítja a cserépszállítást.

„A Bumpa cserépfelvonó volt a legjobb befektetésem, mióta vállalkozó vagyok” – mondta egy elégedett ügyfél.

Miért érdemes beruházni egy cserépfelvonóba?

Emberi erővel is lehet cserepet felhordani a tetőre, de miért tennénk, amikor létezik kényelmesebb, gyorsabb és olcsóbb megoldás is? A Bumpa cserépfelvonóval elkerülhetjük a drága munkaerő alkalmazását és az ezzel járó nehézségeket. Sokan azt gondolják, hogy egy gép megvásárlása drága, pedig ez nem igaz. Egy gép általában olcsóbb és gyorsabb, mint az emberi munkaerő, ráadásul bármikor, bármennyi ideig munkára fogható.

A cseréphordáshoz felvonó nélkül minimum két plusz munkásra van szükség. Ez önmagában is kihívás, hiszen ezt a két embert meg kell találni és megtartani. Az emberi munkaerő betegsége, sérülése vagy szabadsága esetén viszont fejtörést okozhat a munka folytatása.

Miért a Bumpa a legjobb választás?

A Bumpa cseréplift rendkívül könnyen mozgatható és szállítható. Felállítása után két ember által 1-2 perc alatt áthelyezhető. Ha végeztünk a munkával, pillanatok alatt összecsukható, és már szállítható is. Nincs szükség szerelésre és hosszadalmas felállításra, a Bumpa bármikor készen áll a munkára.

A cserépfelvonó használata nemcsak megkönnyíti és gyorsítja a munkát, de jelentős költségmegtakarítást is eredményez. Három munkás bére, naponta legalább 75.000 forint plusz járulékok. A Bumpa 20-25 cserépszállítás után már ingyen dolgozik, így hosszú távon pénzt termel a vállalkozásnak.

A XXI. században a gyorsaság kulcsfontosságú. Egy gyors szakember több munkát tud vállalni, és kevesebb idő alatt végez a feladataival. A Bumpa cserépfelvonóval 1 óra alatt akár 300 m² tetőcserepet, 850 db 30-as falazóblokkot, 425 db 38-as falazóblokkot vagy 4000 db kis méretű téglát is szállíthatunk. Ez a gyorsaság és hatékonyság növeli a profitot.

Van amikor a Bumpa sem elég

Bizonyos esetekben, amikor a szállítási magasság meghaladja a 10 métert, más megoldásra lehet szükség. Ilyenkor a Geda cserépfelvonója lehet a megfelelő választás, amely speciális talpazattal akár 25 méteres magasságig is építhető.

A Bumpa cserépfelvonóval nemcsak a munka válik könnyebbé és gyorsabbá, de jelentős költségmegtakarítást is eredményez, ami hosszú távon növeli a vállalkozás nyereségét.

Bumpa és Geda cserépfelvonók akciós áron a Deckman.hu-tól.

ElőzőA nyilvántartott álláskeresők számának alakulása
KövetkezőA lelki megpróbáltatásokból testi betegségek lesznek
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza