3.1 C
Budapest
2023. november. 29. szerda

A holokauszton nevetgéltek jobbikos politikusok

Dátum:

Megosztás:

A holokauszton nevetgélt több jobbikos politikus a Szent Korona Rádió egyik műsorában. Köztük van Apáti István is. A képviselő korábban, szintén a Szent Korona Rádióban beszélt arról, hogy szerinte Magyarország a zsidók prédájává vált.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy nem lehet megtisztítani egy olyan pártot, amelynek az egész léte a rasszizmusra épült.

                        Apáti István, a Jobbik képviselője. MTI Fotó: Soós Lajos

A holokauszton viccelődött két jobbikos politikus – erről írt csütörtökön a Mandiner.

A portál újabb hangfelvételt közölt, amelyen a Jobbik országgyűlési képviselője, Apáti István és a jelenleg a jobbikos tiszavasvári önkormányzat alkalmazásában álló Zagyva György Gyula hallható.

A Szent Korona Rádióban elhangzott beszélgetésben a két politikus az önfenntartó börtönök kapcsán idézi az auschwitzi haláltábor kapuján álló feliratot, vagyis azt, hogy „A munka szabaddá tesz”. A felvételen az is hallható, hogy ezután mindketten nevetésben törnek ki.

Zagyva: „Amire mondjuk elfogadják a Jobbiknak a javaslatát, hogy mondjuk önfenntartó börtönök, addig mi fogunk ott dolgozni. Úgyhogy nagyon vigyázni kell vele, nehogy kontraproduktív legyen”.

Apáti: „Semmi baj, a munka nemesít”.

Zagyva: „Meg néha szabaddá is tesz.” (nevetés)

Rádiólink:

A Jobbikos Apáti István egy 2011-es rádióadásban is a zsidósággal kapcsolatos véleményének adott hangot. Azt mondta: szerinte Magyarország a zsidók prédájává vált, de a Jobbik – hatalomra jutása esetén – rendet tenne ebben a kérdésben.

Nem határolódnak el 

A Jobbik szóvivője ezután azt állította, a Jobbik sosem ítélt el egységesen senkit, és Apáti István is csak egy kiélezett politikai helyzet kapcsán beszélt a zsidóságról. „Nem a zsidó embereket, nem a zsidó államot ítéli el, hanem Simon Pereszt konkrétan” – fogalmazott Mirkóczki Ádám.

Csakhogy a Mandiner Hazudik a Jobbik szóvivője címmel közölt válaszcikket, amiben azt írják: a csaknem egy órás rádióműsorban szóba sem került Simon Peresz. Ráadásul a volt izraeli államfő elhíresült beszéde a rádióadáshoz képest négy évvel korábban, 2007-ben hangzott el, vagyis a Mandiner szerint Mirkóczki Ádám nem mondott igazat.

Mirkóczki Ádám az M1 kérdésérére csütörtökön nem is cáfolta, hogy hazudott. A Jobbik szóvivője azt mondta, Apáti István a sajtótájékoztató előtt félretájékoztatta őt a hangfelvételről, ez az oka annak, hogy nem mondott igazat.

Mirkóczi Ádám ugyanakkor azt mondta: a Jobbik továbbra sem határolódik el Apáti István kijelentéseitől, mert – mint fogalmazott – az már régen volt.

„És őszinte leszek: 2017 novemberét írjuk, 2011 júniusában volt egy rádiós beszélgetése vagy nyilatkozata. Nem érdekel” – mondta.

Videó link és eredeti cikk:

https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2017/11/16/br-a-holokauszton-nevetgelt-tobb-jobbikos-politikus/#

Apáti István

Nem lehet megtisztítani a Jobbikot 

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a Kossuth Rádióban arról beszélt: Apáti István szavaira egyértelmű antiszemitizmusként tekint, egy olyan pártot ugyanis, amelynek az egész léte a rasszizmusra épült, nem lehet megtisztítani.

„Egy ilyen pártnál nem meglepőek az ilyen idézetek. Ez egy olyan párt, aminek az egész léte az elmúlt 15 évben a rasszizmusra épült. Ezt nem lehet megtisztítani, nem lehet lemosakodni úgy, hogy az ember nem lép ki az ürülékes vödörből” – fogalmazott a vezető rabbi.

Köves Slomó hozzátette: egyelőre semmilyen bocsánatkérést nem kaptak a Jobbiktól, és az sem látszik, hogy a párt megpróbálná jóvá tenni korábbi antiszemita kijelentéseit.

„Kutyából nem lesz szalonna”

Több párt is reagált Apáti István zsidósággal kapcsolatos kijelentéseire. Az MSZP-s Gőgös Zoltán úgy fogalmazott, hogy „kutyából nem lesz szalonna”.

A Liberálisok szerint a Jobbik néppártosodása teljesen hiteltelen. A DK szerint a Jobbik vezetői „hiába pózolnak kiskutyákkal és kismacskákkal”, ha a valóságban nem határolódnak el a rasszista kijelentéseiktől.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt: pártja minden antiszemita kampányt elutasít. Az LMP-s Hadházy Ákos pedig azt mondta: az Apáti Istvánéhoz hasonló zsidóellenes megnyilvánulásokat el kell ítélni.

Forrás: M1 hiradó

Képek: magyartudat, alfahír

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

L-arganin és lehetőségeinek kiaknázása az edzésnél

Az emberi test különböző fiziológiai funkcióinak széleskörű spektrumáért felelős fehérjék fontos alkotóeleme. Ugyancsak ismert a nitrogén-oxid prekurzoraként – ami...

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...