Hirmagazin
Image default
Csillagászat, űrkutatás

A hétvégén tetőzik az Orionidák meteorraja

Október 21-és és 22-én tetőzött az Orionidák meteorraja, így ekkor érdemes volt este az égboltot kémlelni: kis szerencsével látványos jelenséget figyelhettünk meg.

Kis szerencsével ismét megfigyelhettünk néhány látványos fénycsóvát az égen ezen a hétvégén, ugyanis október 21-én és 22-én tetőzött az Orionidák meteorraja.

Az Orionidák onnan kapták a nevüket, hogy a Földről nézve az Orion csillagképben van esélyünk meglátni a legtöbb hullócsillagot. Ahhoz, hogy igazán élvezetes legyen a hullócsillagok megfigyelése, érdemes egy fényszennyezettségtől mentes, sötét égboltú helyszínt keresni.

National Geographic ismertetése szerint a Halley-üstökösből származó porszemcsék pályája ebben a hónapban az év során másodszor találkozik a Földével: míg tavasszal az Aquaridák képviselik az üstököst, most az Orionidák meteorraját figyelhetjük meg. Az Orionidák esetében akár több éjszakán át is tarthat a nagyobb aktivitás.

Ebben az évben kedvez a meteorvadászoknak az is, hogy a holdfény sem zavarja majd a „hullócsillag-lesést”. Aki nagyobb eséllyel szeretne hullócsillagot látni, annak érdemes szem előtt tartania, hogy a meteorok látszólagos kiindulási pontja az Orion csillagkép feletti égrész, és noha már késő este is van esély a hullócsillagok megpillantására, az éjszaka második felében, illetve a hajnal előtt a legalkalmasabbak a körülmények a megfigyeléshez, amikor az Orion már magasabban jár az égen.

Igazán nagy mennyiségű meteorra nem számíthatunk, de este a rajból 3-5, a hajnal előtti órákban pedig akár 10-15 meteort is megfigyelhetünk. A viszonylag kevés hullócsillag ugyanakkor azzal kárpótolhat minket, hogy a fényességük jellemzően átlagon felüli szokott lenni.

A National Geographic emlékeztet arra is, hogy a hajnali órákban látszó állatövi fény is különösen szép látványt nyújt, így aki a hajnal előtti órákban az égboltot figyeli, ezt is érdemes lehet szem előtt tartania.

Az évnek ebben az időszakában több más meteorraj is aktív, így nem kizárt, hogy több látványos hullócsillag is a szemünk elé kerülhet. Az őszi meteorszezonban bármikor előfordulhatnak fényes hullócsillagok, így októberben vagy novemberben a sötét égbolton némi szerencsével megpillanthatunk egyet-egyet.

Forrás: eloben.hu

Kapcsolódó hírek

Csillagászat: A Hold déli pólusán található két hatalmas kanyon, a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck, aszteroidák becsapódásának következményeként alakultak ki..

Géza

A Marsról gyűjtött minták új fejezetet nyithatnak a bolygó kutatásában, és segíthetnek válaszokat adni olyan kérdésekre, mint a bolygó geológiai története, éghajlata, illetve az, hogy valaha is létezett-e élet a vörös bolygón.

Géza

Orosz tudósok egy új plazma-elektromos rakétahajtóművet fejlesztettek ki, amely jelentősen lerövidítheti a Mars-utazás időtartamát.

Géza
Megszakítás