15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

A hét vesztese a lány, aki 4000 kilométert utazott egy koncertért, és éjfélkor ébredt

Dátum:

Megosztás:

TikTokon mutatta be szomorú történetét.

Internetezők százezrei röhögnek egy Izzy nevű TikTok-felhasználón (a jobb fejek persze inkább sajnálják), miután a lány elmesélte, hogyan nem jutott el kedvenc zenekara koncertjére.

Az izzyislovely néven posztoló lány 250 dollárért (95 ezer forint) vásárolt belépőjegyet a Big Time Rush bulijára, amit az ország másik végében, New Yorkban, a legendás Madison Square Gardenben rendeztek a hétvégén.

És amit Izzy végül átaludt.

A július 1-jén feltöltött videóban látható, ahogy Izzy kisírt szemekkel mutatja az ébresztőóráját, amin éjjel 12:02 van (az órát azért nem húzta fel, mert nem készült alvásra). A következő posztjából kiderülnek a részletek is: miután a lány a buli napján 2500 mérföldet (4000 kilométer) utazott az ország másik végéből (igen, csak a koncert miatt), kissé elfáradt, és délután négykor elaludt. Aztán éjfél körül ébredt fel.

Izzy órákig sírt a csúnya baki után, majd másnap hazautazott, más dolga ugyanis nem volt, minthogy megnézze a koncertet.

Három nap alatt több mint 2,3 milliószor látták a sajnálatos eseményről beszámoló TikTok-videót:

A pillanat, amikor 2500 mérföldet utazol egy koncertért, aztán elalszol, és kihagyod az egészet.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...