7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságA helikopter- és repülőgép-beszerzésről nyilatkozott a Honvéd Vezérkar főnök

A helikopter- és repülőgép-beszerzésről nyilatkozott a Honvéd Vezérkar főnök

Mintegy negyven helikopter beszerzését tervezi a Magyar Honvédség a következő években – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Honvéd Vezérkar főnök.

Benkő Tibor vezérezredes hozzátette: a most felújított orosz helikopterek 2025-ig lesznek használhatóak.

Csapatszállító repülőgépeket vásárolt a Magyar Honvédség, érkezésük folyamatban van, és jövő tavasszal már rendelkezésre is állnak ezek a járművek – tájékoztatott a vezérkari főnök. Az új repülők a személyi állomány és egyéni felszerelések, valamint kisebb tömegű eszközök, anyagi készletek szállítására alkalmasak, de úgynevezett légi mentőfeladat ellátására is képesek.

Olyan gépek beszerzésére is szükség van, melyek teherszállításra is alkalmas, mely technikai eszközöket tud cipelni és deszantolni, továbbá ha kell, légi utántöltési feladatot is végre tud hajtani. A honvédségnél folyamatban van szállító- és harci helikopterek felújítása, mivel ezen eszközök használhatóságának ideje 2023 és 2025 között lejár, így addig új járművek beszerzésére van szükség.

Az új helikoptereknél elvárás, hogy kiképzési, szállítási és tűztámogatási feladatokat is képes legyen ellátni. A Magyar Honvédség számításai szerint mintegy 40 új helikopterre van szükségük – mondta Benkő Tibor. A honvédség azt határozza meg, hogy milyen képességekkel kell bírnia a beszerzésre váró eszköznek, a típus, a márka és a bekerülési költség megállapítása már a kormányzatra tartozik – tette hozzá.

Magyarország nincs – és más nemzetek sincsenek – kötelezve arra, hogy hadieszközöket kizárólag NATO-tagállamtól szerezzenek be, minden hadseregnél a kívánt képességek megléte az elsődleges szempont – hangsúlyozta a vezérkari főnök.

Kép: jarmuipar
Előzmény:
Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek.

A honvédség nem kormánygépeket vásárol – szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok.

A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás.

Az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb mint feléért vették

– mondta Simicskó István.

Simicskó István kifejtette: céljuk a Magyar Honvédség folyamatos, ütemezett fejlesztése, ennek érdekében állították össze a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot. Ennek első eleme, amely a katonák megbecsülését, egyéni felszerelésének modernizálását érinti, már megkezdődött. A következő lépés a Magyar Honvédség légi szállítási képességének kialakítása. Ennek szükségességében az ellenzékkel is „egyetértés mutatkozik” – mondta.

A miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség 14 országban lát el missziós feladatot, így a katonák szállítását, kimenekítését, adott esetben a magyar állampolgárok kimentését válságövezetből is biztosítani kell. A repülőgépek beszerzésével megszűnik az a „méltatlan és szégyenteljes helyzet”, hogy Magyarország másoknak van kiszolgáltatva – szögezte le.

Új szállítógépek is jönnekSimicskó István közölte: az An-26-os gépek 40-45 évesek, le kell váltani őket, ezért tendert írnak ki új szállítógépek beszerzésére.

A következő időszakban a honvédség légiszállítási-képességét tekintve „érdemi változások” lesznek – mondta a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor vezérkari főnök felidézte, hogy többször került kiszolgáltatott helyzetbe a Magyar Honvédség a megfelelő légi kapacitás hiánya miatt, például Irakban, amikor a polgári légiforgalmat letiltották.

Idén 55 alkalommal kellett repülőgépet bérelni a honvédségnek. Tavaly és idén pedig többször kellett műveleti területről sürgősséggel hazaszállítani katonákat – tette hozzá.

Kiképzés és pilótaképzésA vezérkari főnök szerint a Magyar Honvédség „történelmi pillanatokat” él meg. Közölte: amióta – mintegy 43 éve – katona, nem volt olyan jellegű fejlesztés, mint a Zrínyi 2026 program „repülőképességi elemei”.

Benkő Tibor azt mondta: a két Airbust kedvező ár-érték arányban sikerült beszerezni.

A beszerzési összeg nemcsak a gépeket, hanem a hajózó állomány és a technikai személyzet kiképzését, felkészítését és a kecskeméti repülőtér üzemeltetési feltételeinek megteremtését is fedezi – közölte.

A vezérkari főnök elmondta: az Airbusok különböző katonai feladatok ellátására alkalmas csapatszállító repülőgépek. Elsősorban a személyi állomány és egyéni felszereléseik szállítására szolgálnak, de arra is alkalmasak, hogy műveleti területről, illetve katasztrófa sújtotta helyekről sérülteket, betegeket mentsenek ki – mondta Benkő Tibor.

Kiemelte: a stratégiai légiszállító-képesség megteremtésének minden technikai, logisztikai és személyi feltételét magyar bázison teremtik meg.

Ennek része a magyarországi pilótaképzés, amely magába foglalja az alap katonai pilóták, a Gripen harcászati pilóták és a helikopter-vezetők képzését is.

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek