Home Életmód Életmód hírek A házi karantén alatt még nagyobb lett a szerelem Hosszú Katinkáéknál

A házi karantén alatt még nagyobb lett a szerelem Hosszú Katinkáéknál

Illusztráció, Facebook

Tavaly nyáron derült fény Hosszú Katinka és a korábban modellként is dolgozó Gelencsér Máté kapcsolatára.

A páros szinte minden idejét együtt tölti azóta.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka csütörtökön az Instagram sztori funkciójában rengeteg közös képet töltött fel párjával, Mátéval. Többek között a dohai és szingapúri közös emlékeiket osztotta meg rajongóival. Az Iron Lady jól láthatóan nagyon boldog a korábbi modell oldalán.

Fotó: Instagram

A koronavírus-járvány okozta házi karantén alatt több képet feltöltött közösségi oldalára szerelmével, előtte ez nem volt jellemző. Sokkal több idejük jut egymásra azóta, hiszen Katinka sem kel már a hajnali edzésekre az uszodába, hanem órákkal többet tud aludni.

„Mi is itthon vagyunk, vigyázzunk egymásra!”

– írta az egyik fotóhoz az úszónő.

A csütörtökön megosztott számos kép között a közös utazásaik láthatóak, hiszen Máté szinte minden versenyére elkísérte Katinkát, többek között az ázsiai versenyekre is. Sőt, a decemberi glasgow-i rövid pályás úszó Európa-bajnokságon hivatalos tagja volt a kilencszeres világbajnok sportolónő edzői stábjának.

„Egy élsportolónak rendkívül fontos, lelkileg hogyan áll a rajtkőre. A nagy világeseményeken nem a fizikális felkészültség dönt, hanem, hogy az adott pillanatban mekkora önbizalommal, lelki békével csobban a medencébe a versenyző. Számomra nagyon fontos, hogy tudom, van mellettem valaki, aki támogat, és bizalmasan meg tudom vele beszélni minden problémámat” – mondta el Hosszú Katinka januárban a Borsnak.

Úgy látszik tehát, hogy az utazások alatt, a versenyek közben és a házi karanténban is minden tökéletes Katinkáék között. Ez talán köszönhető annak, hogy mindketten váltak már el, amiből sokat tanulva, sokkal harmonikusabb lett a kapcsolatuk.

Az egyik megosztott emlék
Fotó: Instagram

Címlapkép:promotions

ripost, Hirmagazin.eu

ElőzőKözúti veszélyeztetés – videó
KövetkezőOrbán Viktor: Csak együtt sikerülhet. Egyetlen magyar sincs egyedül – videó.. Köszönjük Miniszterelnök Úr áldozatos munkáját!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás