23.3 C
Budapest
2023. június. 1. csütörtök

A hányinger, a hányás, a hasmenés és az étvágytalanság a COVID-19 (mutáns) első tünetei közé tartozik..

Dátum:

Megosztás:

A hányinger, a hányás, a hasmenés és az étvágytalanság a COVID-19 legjellegzetesebb tünetei közé tartoznak, ráadásul a szakemberek szerint minden 5. beteg esetében csak ezek a tünetek figyelmeztetnek a fertőzésre.

koronavírus-fertőzés alapvetően a légutak betegsége, mely lázzal és köhögéssel jár, nagyon gyakoriak azonban az emésztőrendszert érintő tünetek.

A koronavírus-fertőzés alapvetően a légutak betegsége, mely lázzal és köhögéssel jár, nagyon gyakoriak azonban az emésztőrendszert érintő tünetek.

Koronavírus: minden 5. fertőzött kizárólag emésztőrendszeri panaszt tapasztal

Kutatások szerint a betegek legalább 30-50 százaléka tapasztal hányingert, hányást, hasmenést, hasi fájdalmakat, esetleg étvágytalanságot, sokszor ezek a legerőteljesebb tünetek, melyek meg is előzhetik a COVID-19-re jellemző más tüneteket. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinél csak ilyen emésztőrendszeri tünetek vannak: minden 5. fertőzött sem köhögésről, sem lázról nem panaszkodik.

Ez azonban megnehezítheti a járvány terjedésének lassítását, hiszen a hasi panaszok számos más betegségre is jellemzőek lehetnek, és könnyen meglehet, hogy valaki nem is gyanakszik arra, hogy koronavírussal fertőzött, hasmenéses-hasfájós tüneteit csak a túlevésnek tudja be.

Miért és hogyan hat a koronavírus az emésztésre?

Számos fertőző betegség kísérő tünete lehet a hányás, a hasmenés, a hányinger vagy a hasi fájdalom, nincs ez másképp a koronavírussal sem. Bár a pontos mechanizmus még nem ismert, a szakemberek szerint több magyarázat is lehet a COVID-19 fertőzéssel összefüggő emésztőrendszeri- és agyi tünetekre.

Egyrészt, a vírus közvetlenül megtámadhatja az emésztőrendszer sejtjeit, irritációt és gyulladást okozva. Másrészt, az emésztési zavarok a szervezet fertőzésre adott válaszreakcióját is mutathatják. Az étvágytalanság összefügghet a szaglás és ízérzékelés csökkenésével vagy elvesztésével is.

A COVID-19 szövődménye: kiszáradás

A hányás és a hasmenés egyik súlyos következménye a kiszáradás lehet, hiszen a szervezet ezekben az esetekben hirtelen nagyobb mennyiségű folyadékot veszít. Hasmenés esetén a folyadék mellett az értékes ásványi sók is kikerülhetnek a szervezetünkből, a test elektrolit-egyensúlya felborulhat. A folyadékvesztés miatt ráadásul más szövődmények (pl. a tüdőgyulladás) rizikója is megnő, de a kiszáradás a vese, a máj, a szív és az agy működésére is negatív hatással van.

A koronavírus-fertőzés alapvetően a légutak betegsége, mely lázzal és köhögéssel jár, nagyon gyakoriak azonban az emésztőrendszert érintő tünetek.

Koronavírus: minden 5. fertőzött kizárólag emésztőrendszeri panaszt tapasztal

Kutatások szerint a betegek legalább 30-50 százaléka tapasztal hányingert, hányást, hasmenést, hasi fájdalmakat, esetleg étvágytalanságot, sokszor ezek a legerőteljesebb tünetek, melyek meg is előzhetik a COVID-19-re jellemző más tüneteket. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinél csak ilyen emésztőrendszeri tünetek vannak: minden 5. fertőzött sem köhögésről, sem lázról nem panaszkodik.

Ez azonban megnehezítheti a járvány terjedésének lassítását, hiszen a hasi panaszok számos más betegségre is jellemzőek lehetnek, és könnyen meglehet, hogy valaki nem is gyanakszik arra, hogy koronavírussal fertőzött, hasmenéses-hasfájós tüneteit csak a túlevésnek tudja be.

Miért és hogyan hat a koronavírus az emésztésre?

Számos fertőző betegség kísérő tünete lehet a hányás, a hasmenés, a hányinger vagy a hasi fájdalom, nincs ez másképp a koronavírussal sem. Bár a pontos mechanizmus még nem ismert, a szakemberek szerint több magyarázat is lehet a COVID-19 fertőzéssel összefüggő emésztőrendszeri tünetekre.

Egyrészt, a vírus közvetlenül megtámadhatja az emésztőrendszer sejtjeit, irritációt és gyulladást okozva. Másrészt, az emésztési zavarok a szervezet fertőzésre adott válaszreakcióját is mutathatják. Az étvágytalanság összefügghet a szaglás és ízérzékelés csökkenésével vagy elvesztésével is.

A COVID-19 szövődménye: kiszáradás

A hányás és a hasmenés egyik súlyos következménye a kiszáradás lehet, hiszen a szervezet ezekben az esetekben hirtelen nagyobb mennyiségű folyadékot veszít. Hasmenés esetén a folyadék mellett az értékes ásványi sók is kikerülhetnek a szervezetünkből, a test elektrolit-egyensúlya felborulhat. A folyadékvesztés miatt ráadásul más szövődmények (pl. a tüdőgyulladás) rizikója is megnő, de a kiszáradás a vese, a máj, a szív és az agy működésére is negatív hatással van.

Kutatások szerint a betegek legalább 30-50 százaléka tapasztal hányingert, hányást, hasmenést, hasi fájdalmakat, esetleg étvágytalanságot, sokszor ezek a legerőteljesebb tünetek, melyek meg is előzhetik a COVID-19-re jellemző más tüneteket. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinél csak ilyen emésztőrendszeri tünetek vannak: minden 5. fertőzött sem köhögésről, sem lázról nem panaszkodik.Ez azonban megnehezítheti a járvány terjedésének lassítását, hiszen a hasi panaszok számos más betegségre is jellemzőek lehetnek, és könnyen meglehet, hogy valaki nem is gyanakszik arra, hogy koronavírussal fertőzött, hasmenéses-hasfájós tüneteit csak a túlevésnek tudja be.

Miért és hogyan hat a koronavírus az emésztésre?

Számos fertőző betegség kísérő tünete lehet a hányás, a hasmenés, a hányinger vagy a hasi fájdalom, nincs ez másképp a koronavírussal sem. Bár a pontos mechanizmus még nem ismert, a szakemberek szerint több magyarázat is lehet a COVID-19 fertőzéssel összefüggő emésztőrendszeri tünetekre.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Egyrészt, a vírus közvetlenül megtámadhatja az emésztőrendszer sejtjeit, irritációt és gyulladást okozva. Másrészt, az emésztési zavarok a szervezet fertőzésre adott válaszreakcióját is mutathatják. Az étvágytalanság összefügghet a szaglás és ízérzékelés csökkenésével vagy elvesztésével is.

A COVID-19 szövődménye: kiszáradás

A hányás és a hasmenés egyik súlyos következménye a kiszáradás lehet, hiszen a szervezet ezekben az esetekben hirtelen nagyobb mennyiségű folyadékot veszít. Hasmenés esetén a folyadék mellett az értékes ásványi sók is kikerülhetnek a szervezetünkből, a test elektrolit-egyensúlya felborulhat. A folyadékvesztés miatt ráadásul más szövődmények (pl. a tüdőgyulladás) rizikója is megnő, de a kiszáradás a vese, a máj, a szív és az agy működésére is negatív hatással van.

egeszsegkalauz

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Bruce Willis, Kevin Dillon – Táv-felügyelő (Wire Room) – Bruce Willis egyik utolsó filmje – videó

Bruce Willis egyik utolsó filmje, amelyben ismét egy hőst alakít, .. fordulatos, izgalmas esti szórakozás! Teljes film magyarul: Táv-felügyelő (Wire...

Rendkívüli hír! .. Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre

Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az állásfoglalást, mely...

Az Európai Bizottság és a kínai vezetés is aggódik a mesterséges intelligencia veszélyei miatt

Az EB korlátozásokat vezetett be az MI-eszközök használatára, Kína pedig még szigorúbban tervezi ellenőrizni az internetes adatforgalmat. A ChatGPT...

Megosztó TRIANON

Trianon miért fontos a magyarok egy részének, és a másik részének miért nem? - erre a kérdésre keressük a...