Home Külföld Kiemelt külföldi hírek A háború ellen tüntettek a német fővárosban

A háború ellen tüntettek a német fővárosban

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Ezrek vonultak fel csütörtökön „Soha többé háborút” felhívással Berlinben a német egység napján.

A tüntetők transzparensein egyebek között „Gránátok helyett diplomaták”, illetve „Állítsátok meg a háborút azonnal – ne szállítsatok fegyvereket Ukrajnába” feliratok voltak olvashatók. Többen békegalambbal díszített zászlót lengettek. A békeaktivisták három oldalról közelítettek a német főváros Tiergarten-parkjának központjában álló Győzelmi oszlop emlékműhöz.

A felvonulást záró gyűlésen felszólalt Sahra Wagenknecht, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) ellenzéki párt elnöke más baloldali politikusok mellett. Wagenknecht egyebek között párbeszédet követelt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háború lezárásáról. A politikus azzal vádolta a német kormányt, hogy vakon követi Washingtont. „Újból annak küszöbén állunk, hogy amerikai közepes hatótávolságú rakétákat telepítsenek Németországban, ez kész őrület” – mondta.

A német hatóságok közlése szerint nagyjából ezer rendőr biztosította a rendet, de jelentősebb incidensről nem számoltak be. A rendőrség mintegy 10 ezerre, míg a szervezők hozzávetőleg 30 ezerre becsülték a résztvevők számát.

Az egyik menet resztvevői között voltak olyanok is, akik szolidaritást követeltek a Gázai övezet lakóival. Transzparenseiket olyan feliratok voltak olvashatók, mint „Legyen vége a megszállási terrornak” és „A NATO háborút és népirtást űz – szolidaritás a Donbásszal és Gázával”.

A „Soha többé háborút” szövetség, amely magát békemozgalomként azonosítja, egyebek között haladéktalanul tárgyalásokat követel az ukrajnai és a gázai övezeti háború rendezésére és elutasítja amerikai közepes hatótávolságú rakéták németországi telepítését.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNagy baj van az űrállomáson
KövetkezőSzicíliai jachttragédia: új bizonyíték került elő, ami nagy fordulatot hozhat a nyomozásban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás