Végignézte édesanyja haláltusáját két gyermeke, illetve egyikük barátnője egy Mélykút mellett történt baleset után.

Az édesapját és a nagymamáját a 12 éves Anna értesítette, miután a hatéves öccsét, Pétert és a vele egyidős Boglárkát kisegítette a járműből.

Kórházban ápolják azt a három gyermeket, akik részesei volt a csütörtök este történt balesetnek. Az 55-ös főúton Öregmajor és Mélykút között két személygépkocsi ütközött, amikor egy 67 éves pécsi férfi megkísérelt megelőzni egy traktort. A manővert az eddigiek szerint elhibázta, és frontálisan ütközött egy szabályosan haladó autóval, amelyet egy kétgyermekes édesanya vezetett. Mindkét sofőr belehalt az ütközésbe. A Bors elérte a két gyermekét, illetve az egyik barátnőjét szállító 42 éves Bernadett anyósát. Zsuzsa elcsukló hangon részletezte a tragédia körülményeit.

Bernadett autója megpördült, és az árokba csapódott, ő nem élte túl a balesetet, a kocsiban ülő három gyereket kórházba szállították / Fotó: MTI/Donka Ferenc

 

„A menyem lovagolni vitte Bácsalmásra a 12 éves Annát, a 6 éves Pétert, illetve Anna barátnőjét, Bogit. Az edzésen a másik nagymamájuk vigyázott a gyerekekre. A tervek szerint a program után jöttek volna haza Kiskunhalasra, de már nem érkeztek meg„ – zokogta a gyászoló asszony.

„Ezt soha nem fogjuk tudni feldolgozni. A gyerekek végignézték az édesanyjuk halálát. Anna, a kis hősöm az ütközés után kiszállt az autóból, és kisegítette a testvérét és a barátnőjét, majd ő telefonált az édesapjának, aki természetesen azonnal értesítette a mentőket” – mondta Zsuzsa.

A segítség perceken belül megérkezett. A tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsokból a vezetőket, de hiába adták őket azonnal át az orvosoknak, már egyikük életét sem sikerült megmenteni.

 

A 67 éves pécsi férfinak nem sikerült befejeznie az előzést, ez okozta a tragédiát / Fotó: MTI/Donka Ferenc

 

A család egyelőre kép­te­len elképzelni az életét Bernadett nélkül. Valószínűsítik, hogy a gyerekeknek pszichológus segítségére lesz szüksége, hogy feldolgozzák a tragédiát.

Az elhunyt családanya férje nem kívánt a lap kérdéseire válaszolni. Amikor telefonon elérték, éppen a kórházban volt a gyerekekkel.

 

A 12 éves Annának még volt annyi lélekjelenléte, hogy felhívta az édesapját, aki azonnal a helyszínre sietett. / Fotó: MTI/Donka Ferenc

Anna és Péter zúzódásokat szenvedett, Bogi viszont nyakmerevítőt is kapott. A járványhelyzet miatt először mindhármat a fertőzőrészlegre szállították, ahol Boglárka anyukája dolgozik.

ripost

Hirmagazin.eu

ElőzőHamarosan megszületik a baba.. Jó egészséget kívánunk az egész családnak!
KövetkezőBeintett a köztévé Hofi Géza özvegyének
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza