8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA gyászoló apa képtelen belenyugodni a történtekbe: sztárügyvéd vállalta a vakbélgyulladásban elhunyt...

A gyászoló apa képtelen belenyugodni a történtekbe: sztárügyvéd vállalta a vakbélgyulladásban elhunyt fiú ügyét

Vásárosnamény — Képtelen belenyugodni fia tragikus halálába, ezért ügyvédhez fordult Praczu Béla!

Mint megírtuk, az édesapa szerint gyermekéről, Richárdról a nyíregyházi kórházban azt hitték, hogy koronavírusos, miközben vakbélgyulladása volt. A fiú keringése még azelőtt összeomlott, hogy műtőasztalra került volna. Béla a temetés után, hosszabb vívódást követően úgy döntött, fia emléke miatt mindenképpen szeretné megtudni, kinek a hibájából halt meg szörnyű kínok közt Ricsi.

Ezért a műhibaperekre szakosodott ügyvédhez, dr. Ábrahám Lászlóhoz fordult segítségért.

– Az eddig keletkezett iratok tanulmányozása után azt kell mondanom: ilyen fatális hibát az orvostudomány mai állása szerint nem szabad elkövetni. Most az látszik, hogy teljesen egyértelműen ok-okozati összefüggés mutatható ki a fiatalembert ellátó orvosok hanyagsága, gondatlanság és Richárd halála között. Ők ugyanis nem a kellő gondosság elve szerint jártak el – közölte lapunkkal dr. Ábrahám László, aki szerint a diagnosztikai hiba akkor történt, amikor a gyulladást jelző értékek láttán sem cselekedtek az orvosok azonnal.

Ricsit az orvos küldte kórházba, de ott azt hitték, hogy koronavírusos, ezért órákig nem látták el. Mire a műtőbe került, összeomlott a keringése. Egy műthető betegségbe halt bele / Fotó: Varga ImreRicsit az orvos küldte kórházba, de ott azt hitték, hogy koronavírusos, ezért órákig nem látták el. Mire a műtőbe került, összeomlott a keringése. Egy műthető betegségbe halt bele / Fotó: Varga Imre

A fiút szeptember 25-én vitték kórházba, miután a háziorvos a jellegzetes tünetekkel beutalta Vásárosnaményba, onnan küldték át Nyíregyházára.

Grafika: Séra TamásGrafika: Séra Tamás

 A koronavírus-osztályra mi az édesanyjával nem mehettünk be, egy biztonsági őr szólt, hogy stabilizálták a fiunkat, menjünk nyugodtan haza. Éppen hazaértünk, amikor tíz óra előtt valamivel jött a telefon, hogy a fiam meghalt. Én egy egyszerű ember vagyok, de azt pontosan tudom, hogy itt valami nagyon komoly hiba történt.

Béla és a felesége azt hitték, a kórházban már minden rendben lesz, de a fiuk ott vesztette életét / Fotó: Varga ImreBéla és a felesége azt hitték, a kórházban már minden rendben lesz, de a fiuk ott vesztette életét / Fotó: Varga Imre

A vásárosnaményi orvos ráírta a papírjára, hogy vakbélgyulladásra gyanakszik, de még ez sem volt elég, hogy azzal kezeljék és ne koronavírusra. Nem tudom felfogni, miért csinálták ezt, hiszen ha időben megműtik, még ma is élne. Több mint 7 órán keresztül nem operálták meg perforált vakbéllel – sírta el magát az édesapa. A fiú már meghalt, amikor megjött a koronavírustesztje: negatív volt.

Kivizsgálják, ha kéri a család

„A beteg ellátása a szakma szabályai szerint történt, a páciens koronavírus-fertőzésre utaló tünetei miatt a járványügyi előírások betartása kötelező volt. A fertőzött vagy fertőzésgyanús esetek operálása elkülönített műtőben zajlik, a műtő előkészítése alatt azonban a beteget újra kellett éleszteni, amely azonban sajnálatos módon sikertelen volt, és a beteg elhunyt. Amennyiben az elhunyt hozzátartozói részéről hivatalos, panaszos megkeresés érkezik intézményünkhöz, az eset kivizsgálása haladéktalanul megtörténik. Kórházunk az eljárási protokoll szerint minden hivatalos úton benyújtott panaszos esetet kivizsgál” – írta a két kórház nevében Vitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtófőnöke.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work