1 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

A gyalogosoké a Szabadság híd a hétvégén

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A júliusi hétvégéken idén is a gyalogosoké a Szabadság híd. Július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án (szombatonként és vasárnaponként) a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől is lezárják, azt kizárólag a gyalogosok használhatják.

A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0:30-tól vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik; a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart-Havas utca útvonalon is.

A Szabadság híd lezárása idején a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik. Ezért a BKK Budán kisebb mértékben módosítja a villamoshálózatot: a Fehérvári úton a 61-es villamosmeghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett Kelenföld vasútállomásig jár. Ezeken a hétvégéken a 47-es villamos késő esti indulásainak pótlására a 973-as éjszakai járat szombatról vasárnapra sűrűbben közlekedik a Keleti pályaudvar felől a Városház tér felé.

Továbbá a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos pesti, kiskörúti szakaszának pótlására meghosszabbított útvonalon, Zugló vasútállomás és a Fővám tér között jár a 72-es trolibusz. A kiskörúti vonalszakaszon a korszerű trolibuszok a felsővezetéktől függetlenül közlekednek majd.

Címlapkép és képek: Kovács Karolina

Hirmagazin.eu (Kovács Karolina)

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...

Eddig is rovarokat ettünk, legfeljebb nem tudtunk róla

Hatalmas felhördüléssel fogadta a hazai közvélemény az Európai Bizottság két januári döntését, melyek értelmében a gyártók az EU-ban...