-1.4 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

A gazdag családba született lány elutasította a szegény férfit, majd tíz évvel később véletlenül találkoztak egy plázában

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Fiatalon általában olyan hölgyeket választanak a férfiak, aki életvidám, gyönyörű és kalandvágyó. Persze ezek az emberi értékek az idő múlásával átalakulnak, és később már inkább egy intelligens, megértő és felelősségteljes nőre vágynak.

Nyilván vannak olyanok, akik egyáltalán nem ezt keresik egy nőben, vagy éppen egy férfiben, ahogy a mai cikkünk főszereplőjét sem ezek az értékek érdekelték. Főhősünk, egy olyan személy, akit legjobban apuci pici lányaként tudnánk leírni. Mindent megkapott a szüleitől, amit csak akart.

Egy nap találkozott egy fiatalemberrel, aki nem a gazdag emberek táborát erősítette és a fizetése sem volt túl sok, így képtelen lett volna azokat az életkörülményeket biztosítani a lánynak, amihez hozzászokott.

Pontosan emiatt döntött úgy, hogy megszakítja vele a kapcsolatot.Eltelt tíz év és véletlenül újra találkoztak, de akkor nagyon érdekes dolog történt. A történet így hangzik:

“Egy fiú, akinek nem volt sok pénze, egy olyan lányba szeretett bele, akinek az édesapja milliókat keresett.A fiatalember nagyon meglepődött ezen és amikor elmondta a lánynak mit érez, akkor fennhéjázó módon elküldte őt, ezzel az indokkal:Te egy hónapban keresel meg annyi pénzt, amennyit én egyetlen nap alatt költök el.

Ennek tudatában azt várod, hogy hozzád megyek? Tévedsz! Keress egy olyan nőt, aki veled egy szinten áll.A lány nagyon lekezelően viselkedett vele, ennek ellenére, sokáig nem tudta őt elfelejteni.Eltelt 10 év és véletlenül összefutottak egy butikban.

A nő se perc alatt felismerte a férfit, akihez odament majd azt mondta neki:”Helló! Képzeld, feleségül mentem egy intelligens férfihez, aki havonta 120.000 dollárt keres. Na, te már keresel ennyit?A férfinek nagyon rosszul estek ezek a szavak, attól a nőtől, akit annak idején nagyon szeretett.

A férfi nem szólt semmit, majd hirtelen ott termett a nő férje is. A férj megszólalt:“Jó napot, Uram! Úgy látom megismerkedett a feleségemmel.”“Önnek is jó napot” – felelte a férfi, aki csodálkozva nézte a nő férjét.A férj hatalmas büszkeséggel fordult oda kedveséhez, majd ezt mondta neki.

“Szívem, hadd mutassam be neked a főnökömet. Tudod meséltem róla, az ő 800 milliós projektjén dolgozom jelenleg.”A nő teljesen ledöbbent, és semmit sem tudott erre mondani.

Erre a férfi elmosolyodott és azt felelte a párnak.“Elnézésüket kérem, de most rohannom kell. Holnap egy nagyon fontos megbeszélésem lesz”.A férfi sarkon fordult és kiment az üzletből, a pár pedig nézte, ahogy távozik.


Amikor a nő már felocsúdott a történtekből, odafordult a férjéhez és így szólt:”Ő tényleg a főnököd volt?””Igen, szívem. Nagyon szerény ember, aki nem beszél túl sokat. Egyszer hallottam egy történetet róla.

Régen, amikor még nem volt semmije, beleszeretett egy nőbe, aki nem ment hozzá, mert nem volt sok pénze. Utána nagyon sokat dolgozott, hogy sikeres ember legyen, mert alapjáraton egy igazán intelligens és okos ember. Jelenleg több millió dollárt keres havi szinten, ám azt a nőt soha nem tudta kiverni a fejéből, mert nagyon megbántotta. Azóta sem tudott szegény megállapodni.”

“Gondolj csak bele, hogy az a nő most milyen szerencsés lenne, ha akkor hozzámegy.” – tette hozzá a férj.A nő csendben végighallgatta a férjét, de miután befejezte egyetlen szót sem tudott szólni.


Ebből a történetből az a tanulság, hogy az élet kamatostul visszaadja azokat a rossz döntéseket és cselekedeteket, amiket életünk során elkövettünk másokkal szemben. Soha nem szabad más embereket lenézni azért, mert nem annyit keresnek és nem úgy élnek, mint te, ugyanis idővel a dolgok teljesen megváltozhatnak.

Mit gondolsz erről? Írd meg hozzászólásban!

Forrás, fotó: tudásfája / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...

Eddig is rovarokat ettünk, legfeljebb nem tudtunk róla

Hatalmas felhördüléssel fogadta a hazai közvélemény az Európai Bizottság két januári döntését, melyek értelmében a gyártók az EU-ban...

Hajófelvonulással nyitották meg a farsangot Velencében – videó

Egy nagyméretű papírmasépatkány vezette a farsangot megnyitó hajófelvonulást vasárnap Velencében. Az utcai karneváli programok ingyenesek, és február 21-ig...

Ítéletidő és lavinaveszély Ausztriában – videó

Ausztriában egész hétvégén erős szelek és hóviharok tomboltak. Az óránként száz kilométeresnél is erősebb szelek fákat csavartak ki, tetőket...