1985. szeptember 10-én írták alá a Forma–1-ről szóló szerződést, és rá egy évre, 1986-ban rendezték meg az első Magyar Nagydíjat mintegy kétszázezer nézővel. A Hungaroringet rekordidő – mindössze nyolc hónap – alatt építették meg.

Bernie Ecclestone, a Forma–1 akkori irányítója az 1980-as évek közepén döntötte el, hogy a versenysorozatnak terjeszkednie kell a „vasfüggöny” mögött.

Lázár György, a verseny fővédnöke, a Minisztertanács elnöke a Hungaroringen, az első Forma–1-es Magyar Nagydíj döntő futamára érkezik. Mellette, Bernie Ecclestone,, a FOCA elnöke, a Forma–1 tulajdonosa és Jean-Marie Balestre, a Nemzetközi Autómobil-szövetség elnöke (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Az F1-es autós gyorsasági világbajnokságot üzemeltető szervezet (FOA) elnökének terveiben akkor még a Szovjetunió (főképp Moszkva), Kína, majd Jugoszlávia szerepelt, de végül magyar származású barátja, Rohonyi Tamás tanácsára Budapest felé fordult a figyelme.

Harmincnégy éve, 1986 márciusában készült el a Hungaroring, amelyen öt hónappal később, augusztus 10-én megrendezték az első Forma–1-es Magyar Nagydíjat – elsőként a keleti blokkban.

1986-tól a legtöbbször Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat, összesen hat alkalommal, de második helyen áll Michael Schumacher négyszeres győzelmével.

A 2003-as Magyar Nagydíjon szerepelt először a világverseny történetében magyar pilóta, Baumgartner Zsolt, a Jordan csapatával, ám műszaki hiba miatt végül nem ért célba ezen a futamon.

A FIA F3-as bajnokság győztese, Baumgartner Zsolt, a Hungarorig GM Motorsport versenyzője a Hungaroringen a Hungária Biztosító Társaság kupájáért rendezett versenyen 2000. május 7-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az aszfaltot 2016-ban teljes egészében felújították, cserélték a vízelvezető szegélyeket és a rázóköveket is.

Jelenleg 2027-ig szóló érvényes szerződés van a Forma–1-es Magyar Nagydíj megrendezésére a kereskedelmi jogok új tulajdonosával, az amerikai Liberty Media-csoporttal.

hirado, Hirmagazin.eu

Előző„Mintha eljött volna a világvége!” – Megállíthatatlanul terjed a tűz az Egyesült Államok partvidékén
KövetkezőMegszólalt egy magyar virológus: ennyi koronavírus elleni vakcina fejlesztése zajlik a világban
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza