Home Tudástár Tudástár - minden érdekesség A Föld történek eddig ismeretlen eseményét azonosították a kutatók

A Föld történek eddig ismeretlen eseményét azonosították a kutatók

0
Korábbi kitörés. origo

Egy eddig ismeretlen kihalási eseményről számoltak be.

Egy 233 millió évvel ezelőtt bekövetkezett, eddig ismeretlen nagy kihalási eseményt azonosítottak a kutatók, akik szerint az úgynevezett karni pluviális – esős – esemény készítette elő a terepet a dinoszauruszok uralmához.

A vuhani Kínai Földtudományi Egyetemen dolgozó Jacopo Dal Corso és a Bristoli Egyetem munkatársa, Mike Benton által vezetett kutatócsoport a témában releváns összes geológiai és paleontológiai bizonyítékot átvizsgálva határozta meg az eddig ismeretlen kihalási esemény lefolyását – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Vulkánkitörések okozhatták

A Science Advances című folyóiratban publikált eredmények szerint a tömegkihalás legvalószínűbb kiváltó okai a mai nyugat-kanadai Wrangellia területén koncentrálódott masszív vulkánkitörések voltak. Az akkor kiáramló bazalt alkotja a mai Észak-Amerika nyugati partvidékének jelentős részét. A kitörések a karni korszakban tetőztek – mondta Jacopo Dal Corso, aki korábban tanulmányozta a kitörések geokémiai jellegét, és megállapította, hogy azok jelentős hatással voltak a bolygó légkörére.

– Hatalmas kitörések voltak, amelyek során óriási mennyiségű üvegházhatású gáz, például szén-dioxid került a levegőbe, és hirtelen globális felmelegedések következtek be – tette hozzá a szakember. A melegedést megnövekedett esőzések kísérték, amit Mike Simms és Alastair Ruffell geológusok egy nagyjából egymillió évig tartó nyirkos epizódként írtak le az 1980-as években.

A klímaváltozás a biológiai sokféleség jelentős hanyatlását eredményezte az óceánban és a szárazföldön egyaránt, ám rögtön a kihalási esemény után új csoportok váltak uralkodóvá egy sokkal modernebb ökoszisztémát alkotva. Az éghajlat megváltozása kedvezően hatott a növényzet fejlődésére, és elkezdtek teret hódítani a modern tűlevelű erdők.

PhysOrg

Hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás