Home Főhírek Gazdaság A föld alatt ér össze a 2-es metró és a gödöllői HÉV

A föld alatt ér össze a 2-es metró és a gödöllői HÉV

A 40 ezer embert ingáztató fővárosi vonalon öt megállót új helyre költöztetnek, a HÉV új síneket és 20 százalékkal több helyet biztosító szerelvényeket kap, egy jelentős része a föld alá kerül.

A welovebudapest.com a BKK honlapján megjelent fejlesztési terv alapján mutatta be a gödöllői HÉV felújításának és bővítésének a terveit. Ahogy azt a tervpályázat tavaly júliusi kiírásakor is jeleztük, a fejlesztésben

  • a HÉV vonal felújítása során a megállókat áthelyezik, a síneket felújítják;
  • az Örs vezér terén összekötik a 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et;
  • a HÉV-hez egy új szárnyvonal épül, ami beköti Rákoskeresztúrt.

A projekt előkészítésére kiírt 5 milliárd forint keretösszegű nyílt tendert idén januárban a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. nyerte el.

Az EU-s pénzekből megvalósuló fejlesztést az indokolja, hogy az érintett települések lakossága 15 év alatt másfélszeresére nőtt, napi 40 ezer utas használja ezt a vonalat, további 33 ezer autóval ingázik. Ugyanakkor a vonalon a sínek és a járműállomány is elavult: a 40 éves kocsik élettartama lejárt, a rossz infrastruktúra miatt a 25 kilométeres táv Gödöllőről 50 percet vesz igénybe.

A járműállomány cseréje azért is fontos, mert a kocsik az M2-es metróvonal alagútjával nem kompatibilisek, ami viszont a két vonal összekapcsolása miatt lesz szükséges. A járművek mellett a sínek és kapcsolódó létesítmények is megújulnak, P+R, B+R parkolók, akadálymentesített megállók, illetve különszintű átjárók jönnek létre.

Ezek a megállók szűnnek meg

Az EU-s pénzekből megvalósuló fejlesztést az indokolja, hogy az érintett települések lakossága 15 év alatt másfélszeresére nőtt, napi 40 ezer utas használja ezt a vonalat, további 33 ezer autóval ingázik. Ugyanakkor a vonalon a sínek és a járműállomány is elavult: a 40 éves kocsik élettartama lejárt, a rossz infrastruktúra miatt a 25 kilométeres táv Gödöllőről 50 percet vesz igénybe.

A járműállomány cseréje azért is fontos, mert a kocsik az M2-es metróvonal alagútjával nem kompatibilisek, ami viszont a két vonal összekapcsolása miatt lesz szükséges. A járművek mellett a sínek és kapcsolódó létesítmények is megújulnak, P+R, B+R parkolók, akadálymentesített megállók, illetve különszintű átjárók jönnek létre.

A technikai felújításon túl újragondolják a megállók kiosztását is. Ez ugyanis még a hetvenes évek agglomerációs állapotát tükrözi, emiatt nem felel meg az azóta megváltozott utasigényeknek. A BKK térképe szerint megszűnik a Nagyicce, a Sashalom, a Mátyásföld repülőtér és a Mátyásföld alsó megálló, helyüket a Körvasút, a Sashalom-Thököly út, Mátyásföld-Jókai utca és a Mátyásföld-Imre utca megállók veszik át, emellett az Örs vezér térhez közelebbi pontra helyezik át a Rákosfalva megállót. A térkép alapján a HÉV az Örs vezér tere és a Mátyásföld között majdnem a teljes vonalon a föld alá kerül.

A megállóhelyek áthelyezése maga után vonja az ezekhez kapcsolódó többi tömegközlekedési eszköz, trolik, buszok útvonalának átszervezését is, illetve a peronok teljes fel- és átépítését.

Ennyivel tudnak többet az új szerelvények

A BKK tanulmánya részletesen kitér az új járművek paramétereire is, eszerint:

  • 20 méterrel hosszabbak lesznek, mint a jelenlegi ALSTOM szerelvények, és a zsúfoltság elkerülése érdekében 20 százalékkal több férőhellyel rendelkeznek;
  • nyáron hűthetők, télen fűthetők;
  • alkalmasak kerékpárszállításra is,
  • a babakocsival és a kerekes székkel közlekedőknek külön helyet alakítanak ki bennük.

Az Örs vezér tér is megújul

A tanulmányból a metró és a HÉV összekötéséről is kiderült néhány részlet: a tervezett új Örs vezér tere állomás a Kerepesi út közepén, a jelenlegi gyalogosaluljáró alatt lenne a mínusz kettedik szinten. Az új állomásról előreláthatólag lehetőség lesz közvetlen gyalogos kapcsolat kialakítására a két nagy bevásárlóközpont, illetve a Kerepesi út/Gyakorló köz lakótelepei felé. A járatok sűrűségét is növelnék csúcsidőben, és felszámolnák a már kuriózumként is emlegetett baloldali közlekedést a HÉV vonalán.

A látványtervek szerint sor kerülne az Örs vezér terének a felújítására és rendezésére is.

Ezt hozná Rákoskeresztúr bekötése

A rákoskeresztúri szárnyvonallal kapcsolatban a tanulmány megerősíti azt a korábbi infót, miszerint az a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött M2-es metró és a H8-as HÉV nyomvonalából. A kiágazás innen többnyire a felszínen vezetne egészen Akadémia-újtelepig.

A belvárostól legtávolabbi, egyben legrosszabban megközelíthető XVII. kerület területének mindössze 25%-a érhető el a belvárosból háromnegyed órán  belül, míg a szárnyvonal kiépítésével ez az arány 45%-a nőne. A belvárosba vezető út menetideje ugyanakkor átlagosan 30 százalékkal csökkenne.

Forrás – szöveg és képek: magyarepitok.hu

Forrás – képek: Reblog.hu

 

ElőzőMeghalt Surda, a Forró szél főszereplője – Ezért járt gyakran Pesten
KövetkezőNapi horoszkóp – 2017. Szeptember 09.
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás