A filozófiában két külön ágként kezelik a nyugati és a keleti filozófiát:
A nyugati filozófiát három szakaszra szokás osztani: ókori filozófia, középkori filozófia, és modern kori filozófia.
A keleti filozófia teljesen külön fejlődött a nyugati filozófiai iskoláktól.
Manapság néhány filozófus azt állítja, hogy az emberi civilizáció átlépett a filozófia, „poszt-modern” periódusába. Megint mások pedig úgy gondolják, hogy a „modern” filozófia korát éljük.
Nyugati filozófia
A két filozófus gondolkodásának az ellentétét mutatja: Platón felmutat az ideák égi birodalma felé, Arisztotelész ellenben, lefele mutat a földi létezőket hangsúlyozva
Korok szerinti felosztás
Görög-római filozófia
Bővebben: Preszókratikus filozófia, Hellenisztikus filozófia és Görög atomizmus
Az ókori görög filozófia felosztható: preszókratikus, szókratikus, és Arisztotelész utáni periódusra. A preszókratikus filozófia jellemzője az olyan metafizikai spekulációk, amelyek a világ keletkezéséről, szerkezetéről szólnak. Ezért nevezik e kor gondolkodóit természetfilozófusok néven is. Fontosabb preszókratikus filozófusok Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Anaxagorasz, Zénón, Démokritosz, Parmenidész, Hérakleitosz, Empedoklész, a püthagoreusok Püthagorasz vezetésével, és Xenophanész. A szókratikus periódus Szókratészról kapta a nevét, aki Platón tanítómestere volt. Szókratész nem hagyott maga után írásos emléket, azonban filozófiáját megismerhetjük tanítványa, Platón munkásságán keresztül. Platón volt az, aki forradalmasította a filozófiát az úgynevezett szókratészi módszerrel (más néven bábáskodó módszer). Platón művei szolgálnak szinte az egész nyugati filozófia gondolkodásának az alapjául. Platón tanainak ellentmondó volt tanítványa, Arisztotelész gondolkodása, aki szintén nagy hatással volt a nyugati filozófiára, főleg az ókorban és a kései középkorban. Arisztotelész filozófiáját fejlesztették tovább olyan gondolkodók, mint Euklidész, Epikurosz, Khrüszipposz, Pürrhón és Sextus Empiricus.
Középkori filozófia
Bővebben: Középkori filozófia
A középkori filozófia a Római Birodalom bukásával és a kereszténység hajnalával kezdődött. Ugyanekkor indult virágzásnak az arab filozófia, és a zsidó filozófia is. A nyugati filozófia első középkori szakasza a patrisztikus filozófia. A patrisztika az egyházatyák bölcselete, akik főként arra igyekeztek, hogy a keresztény tanokat az antik filozófia segítségével megszilárdítsák, valamint hogy megvédelmezzék a pogány tanoktól és a gnózistól. Legismertebb képviselők: Hippói Szent Ágoston (Aurelis Augustinus), Alexandriai Kelemen, Nüsszai Szent Gergely, Pszeudo-Dionüsziosz Areopagitész, Órigenész. A középkor jelentős filozófiai iskolája a skolasztikus filozófia (scola = iskola) volt. A skolasztika a Kr. u. 9. században kezdődött olyan képviselőkkel, mint Anicius Manlius Severinus Boethius, Canterburyi Szent Anzelm, Robert Grosseteste, Albertus Magnus, Roger Bacon, Bonaventura, Aquinói Szent Tamás, John Duns Scotus, William Ockham és Francisco Suárez. Ismerünk egy női keresztény filozófust is Heloise néven, aki Abélard tanítványa volt. A skolasztika mindenekelőtt módszert jelentett: a kérdéseket racionálisan vizsgálják az ellenük és a mellettük szóló érvekkel.
A keresztény nyugat szellemi fejlődésére a középkorban nagy hatást gyakorolt az arab világ. Az arab tudomány, különösen az orvostudomány és a csillagászat fejlődése messze előtte járt az európai tudományoknak. Az iszlám kultúrának köszönhetően maradt fenn Arisztotelész és Platón tanainak jelentős része is. A zsidó filozófia főbb képviselői Saadia Gaon, Avicebron és Maimonidész. A iszlám filozófiából ismert Avicenna, al-Fárábi, al-Gazáli, és Averroës.
A középkor filozófiájára főként az Isten és az ember viszonyának a tárgyalása volt jellemző, a középkor filozófiája a kereszténység filozófiája is. A természet felépítésével és Isten természetével, megismerhetőségével foglalkoztak főként; de fejlődésnek indult a metafizika, a logika és a nyelvfilozófia is.
Újkori filozófia
A reneszánsz korát fontos találmányok és a felfedezések jellemzik, ami a filozófiában is jelentős változásokat idéz elő: a hajózási technika fejlődése bővíti a világ leírásáról való elképzeléseket. Kopernikusz megalkotta a heliocentrikus világképet, Johannes Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást. Fejlődött a kereskedelem és a pénzgazdaság, ami társadalmi fordulatokhoz vezetett. Megdőlt az egyház uralma a filozófia felett, megjelent a humanizmus eszméje. E kor filozófiájának jelentősebb képviselői: Petrarca, Rotterdami Erasmus, Morus Tamás, Michel de Montaigne, Giovanni Pico della Mirandola. E kor eszményképe a „homo universalis”, azaz a minden téren képzett ember. A reneszánsz kor állam- és jogfilozófiájában jeleskedtek: Jean Bodin, Hugo Grotius, Machiavelli. Természetfilozófusok: Giordano Bruno, Francis Bacon, Tommaso Campanella, Kopernikusz, Kepler, Galilei.
A 17. és a 18. század a felvilágosodás századai voltak. E kor klasszikus definícióját Kant adta meg: „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból. A kiskorúság arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék.” A felvilágosodás korának két nagy filozófiai irányzata volt: a racionalizmus és az empirizmus. A racionalizmus azt mondta ki, hogy a valóság a gondolkodás tiszta elveiből megismerhető. A világ logikus rendje lehetővé teszi annak megismerését, ezért a matematika módszereivel leírható. Fontosabb képviselők: Descartes, Spinoza, Leibniz. Az empirizmus szerint a megismerés csak az érzéki tapasztalat útján lehetséges. Főbb képviselők: Thomas Hobbes, Locke, Berkeley és David Hume. A felvilágosodás korában a politikafilozófiát a liberalizmus jellemzi a „Laissez faire, laissez passer” (Engedjétek csinálni, engedjétek haladni). A jogfilozófiában fontos változás a természetjog és az emberi jogok újrafogalmazása. Fontos képviselők: Rousseau, Vico, Voltaire, Montesquieu.
A modern nyugati filozófia következő állomása a német idealizmus, amelynek előfeltételeit Kant teremti meg. Fontos képviselők: Kant, Fichte, Friedrich Schleiermacher, Hegel és Schelling. A modern nyugati filozófia nagy gondolkodója, aki nem tartozott egyik tradícióhoz sem, a dán származású Kierkegaard volt. Másik nagy filozófiai irányzat a marxista filozófia irányzata volt. Főbb képviselők: Karl Marx, Friedrich Engels, Lenin. A filozófia modern korszaka a 19. század végétől egészen az 1950-es évekig tart és két ágra tagolódik: a kontinentális filozófia és az analitikus filozófia ágára. A kontinentális filozófia főbb képviselői Schopenhauer, Edmund Husserl, Maurice Merleau-Ponty, Nietzsche. Az analitikus filozófia: a bécsi kör filozófusai, George Edward Moore, Bertrand Russell, Wittgenstein, Rudolf Carnap és még sokan mások.
Jelenkori filozófia
A jelenkori filozófiára nagy hatással van a technika fejlődése és a természettudományos ismeretek gyarapodása. A természettudomány a filozófia mércéjévé vált: a modern fizika kiszélesítette a világképet: a kvantumfizika és a relativitáselmélet a világ új szemléletét jelentette a különösen kicsi és különösen nagy tárgyak esetén. A neopozitivista filozófusok a természettudományok egzaktságát és átvizsgálhatóságát teszik alapelvvé.
Keleti filozófia
Bővebben: Ind filozófia
Az ind filozófia általában vallásos irányultságú, a filozófusok egyben szent emberek is. Alapjai a védikus irodalomban található. A legősibb szent írások a Védák, ezek kb. az i. e. 15. és i. e. 5. század között keletkeztek. Az indiai filozófiákat aszerint nevezik ortodoxoknak vagy nem-ortodoxoknak, hogy a Védák érvényességét elismerik-e.
Az Upanisadok a Védákhoz írt kommentárokként foghatók fel, ezek kb. az i. e. 8. és i. e. 5. század között alakultak ki, majd az ezt követő időszakban, kb. a 7. századig íródtak az ún. szútrák, rendszerező kísérletek a tudás különböző ágainak, a rítusnak, a grammatikának, a jognak, a metafizikának összefoglalására.
Arab és iszlám filozófia
Bővebben: Arab filozófia
Perzsiában, Zarathustra (i. e. 560 körül) volt az első, aki különbséget tett a jó és a gonosz között. Ő alapította a világ első ismert monoteista vallását, az Ahura Mazdát (jelentése: „a legbölcsebb úr), erős dualista vonásokkal. Követőit zoroasztriánusoknak más néven pársziknak nevezik (az iszlám megjelenése óta).
Az iszlám leghíresebb és legnagyobb hatású filozófus-tudósa, különösen az arisztotelészi filozófia és az orvostan területén való jártasságáról ismert Avicenna (Ibn Szina) (980–1037) volt. További ismert perzsa filozófusok: al-Fárábi (870–950), Averroës (1126–1198), Fakhr al-Din al-Razi (kb. 1150–1210) voltak.
Zsidó filozófia
Kínai filozófia
Három hagyományos kínai filozófiai iskolát tartunk számon: a taoizmust, a konfucianizmust és a buddhizmust. A konfucianizmus bölcselete kifejezetten etikai, Konfuciusz mindig elhárította, hogy metafizikai kérdésekkel foglalkozzék. Gondolatai a konkrét életre az emberre összpontosulnak. A konfucianizmus a tökéletes, a lelkiekben nemes ember (junzi) ideálját helyezi előtérbe.
A taoizmus klasszikus könyve a Tao Te King (Kr. e. 5.-3. sz.), amelyet Lao-ce-nek tulajdonítanak. A könyvnek nincsen vallásos tartalma, hanem az embert körülvevő ember törvényszerűségeit foglalja össze. Az emberben csak úgy uralkodik a tao, mint a természetnek alárendelt másodrangú lényen; a taoizmus legfontosabb tanítása a természet erőivel szemben alávetett emberi világ A taoizmus „helyes út” a természettörvény felfedezése, a természetes és követendő út kifejezése. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének az elve.
A buddhizmus, 50 körül jelent meg Kínában, Indiából és Közép-Ázsiából bevándorló buddhista szerzetesek hozták magukkal. (Lásd még: konfucianizmus, taoizmus, monizmus, buddhizmus, jing jang)
Afrikai filozófia
Keletkezését tekintve az afrikai filozófia fogalma a „primitív filozófia” általános fogalmának a leszármazottja, ez utóbbi pedig a más népek különös szokásainak megértésére irányuló európai kísérletek során alakult ki. Első beszámolót az afrikai filozófiáról Edward Burnett Taylor jegyezte fel. Ő egy teljes mértékben visszamaradott primitív animizmusnak írta le. Nagyon hasonló következtetésre jutott a protestáns misszionáriusok levelei és beszámolói alapján Raul Allier francia író A megélés lélektana civilizálatlan népeknél (1925) és a Civilizálatlan népek és mi (1927) című műveiben. Ő paralogikusnak nevezte az afrikai emberek (és általában a vad emberek) gondolkodását. Placide Temples belga misszionárius A Bantu filozófia (1945) című művében, egy sajátos bantu ontológiát írt le, melyben a világegyetem mindenféle bonyolult erők rétegezett sokféleségre épülő, dinamikus egészként jelenik meg. Ez az ontológia eltér a létnek attól a statikus felfogásától, mely Európában uralkodó skolasztikus arisztotelianizmust jellemezte. Temples tett egy teológiai állítást is, mely szerint Isten a legfelső erők képzetének formájában mindig is jelen volt a bantu gondolkodásban. Ugyancsak Temples állította azt is, hogy maguk a bantuk nem képesek megfogalmazni a bantu filozófiát, ugyanakkor ha egy néprajztudós kifejti számukra, azonnal felismernék benne saját világnézetünket. Számos későbbi szerző, közülük több afrikai, követte Tempest amikor megpróbálták újraalkotni az afrikai filozófiát, vagy valamelyik afrikai csoport filozófiáját, vagy általában az afrikai gondolkodást.
Egy másik meghatározása az afrikai filozófiának: szó szerint azok a gondolatok és évek összessége amelyekkel afrikai gondolkodók járulnak hozzá bizonyos kérdések reflexív és kritikai megtárgyalásához, vagyis a hagyományos értelemben vett filozófiához.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
