Home Főhírek Belföldi hírek A Fidesz szerint a bevándorlás helyett a családokat kell támogatni

A Fidesz szerint a bevándorlás helyett a családokat kell támogatni

Ridikül

A „Fidesz számára a gyermekek az elsők”, ezért üdvözlik, hogy a kormány hamarosan elindítja a gyermekes családok további megsegítéséről szóló nemzeti konzultációt – mondta Selmeczi Gabriella.

A párt országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2010 óta sorra hozza a gyermekvállalást és -nevelést támogató döntéseket. A Fidesz politikusa elsőként a családi adókedvezmény bevezetését, illetve az adókedvezmény folyamatos bővítését említette, kiemelve, hogy jövőre nő a kétgyermekes családok adókedvezménye.

Kitért továbbá arra is, hogy a szülők tavaly átlagosan 277 ezer forintot takaríthattak meg az adórendszeren keresztül. A kormány ugyanis összesen 283 milliárd forintot hagyott a családoknál, húszszor többet, mint a korábbi balliberális kormányok ideje alatt – fűzte hozzá.

A kormányoldal emellett az elmúlt években visszaállította a hároméves gyest, amelynek időtartamát a balliberális kabinetek csökkentettek. A Fidesz-kormány bevezette továbbá a gyed extrát, amely a gyermekvállalás melletti munkavállalásban segíti a családokat.

A Fidesz ugyanis alapelvnek tekinti azt, hogy a szülők dönthessék el, a gyermeknevelés mellett hogyan szeretnének dolgozni – tette hozzá. Selmeczi Gabriella kiemelte: a folyamatos bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztések mellett felmenő rendszerben ingyenesé tették a tankönyveket, a gyermekétkeztetés pedig a szünidőkre kiterjedően is ingyenessé vált a rászoruló családoknak.

A Fidesz politikusa elmondta, a kormánypártok egyedül voltak a családokat támogató parlamenti döntések idején, mivel az ellenzék nem állt a családos emberek mellé, nem támogatták a gyermekvállalást. Megjegyezte, ezzel szemben 2010 előtt mindig a gyermekes családok kerültek a balliberális kormányok megszorító intézkedéseinek központjába.

Selmeczi Gabriella szerint ezért ki kell mondani, hogy ezek a pártok inkább a migrációt, illetve a brüsszeli migrációs politikát támogatják, a parlamentben is “mindig ezért szólaltak fel”.

Forrás: MTI

ElőzőA Fradi nyerte az örökrangadót (A cikk videókat tartalmaz)
KövetkezőA forradalom áldozataira emlékezünk a nemzeti gyásznapon
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás