Az alapvető jogok biztosától kér vizsgálatot Manninger Péter, a Fidesz-KDNP váci önkormányzati képviselője, aki szerint a helyi ellenzéki polgármester a sajtó-, a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát sértő utasítást hozott, amit vissza kell vonni.

A kormánypárti politikus keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, a tavalyi önkormányzati választáson a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP által is támogatott Matkovich Ilona december 12-én, első polgármesteri utasításában előírta, hogy az önkormányzati cégek, illetve az azzal kapcsolatban álló vállalkozások dolgozói csak az ő előzetes írásbeli engedélyével nyilatkozhatnak és jelentethetnek meg az önkormányzatot és társaságait érintő bírálatokat.

Manninger Péter szerint ez a rendelkezés rendkívül aggályos a sajtó- a vélemény- és szólásszabadság szempontjából, mivel összemossa az önkormányzat gazdasági szerepvállalását és közjogi szerepét. Az önkormányzat egyik legfontosabb küldetése ugyanis, hogy biztosítsa a szabad véleménynyilvánítást, függetlenül annak valóságtartalmától, pozitív, vagy negatív hangvételétől, illetve a megfogalmazók személyétől – mondta.

Hirmagazin.eu

ElőzőÚj egységekkel bővülhet az állami tulajdonú mozdonyflotta
KövetkezőVan egy magyar falu, ahol egész télen havasak az utcák
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza