20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekA Ferrari eltaktikázta az időmérőt, Hamiltoné a szingapúri pole

A Ferrari eltaktikázta az időmérőt, Hamiltoné a szingapúri pole

A Mercedes pilótája fontos pole-t szerzett a pályán, ahol Vettel volt a legfőbb esélyes, de váratlanul még Verstappen is megelőzte őt.

Verstappen, Hamilton és Vettel az időmérő után. FORRÁS: AFP/MANAN VATSYAYANA

A világbajnokság végkimenetele szempontjából is fontosnak bizonyulhat, hogy váratlanul Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi Szingapúri Nagydíjra. A városi pálya a Mercedes számára mindig problémásnak bizonyul az új turbókorszak kezdete óta, ezúttal viszont Hamilton egy látványosan jó körrel magasan a mezőny fölé nőtt.

A brit pilóta számára nem alakult simán az időmérő, mert a Q1-ben a Mercedes kísérletezett, és mindkét autójukat ultralágy gumikkal küldték ki a pályára, míg mindenki más rögtön bevetette a jobb tapadást és jobb köridőket biztosító hiperlágyakat. Hamilton épphogy nem esett ki, a 14. helyen jutott tovább.

A Q2-ben meglepetésre a Ferrari próbálkozott ugyanezzel a trükkel, mindkét autójukat ultralágy abroncsokkal engedték útjukra, holott Hamilton példáján már látszott, hogy az autótól kivételes tempóra lett volna szükség a továbbjutáshoz. Kimi Räikkönen már az első szektorban érezte, hogy ez nincs meg, és Sebastian Vettel is csak az ideiglenes 10. helyig jutott, így

nyilvánvaló volt, hogy a Ferrari kísérlete nem vált be, nekik is váltaniuk kellett hiperlágy abroncsokra. Räikkönen ezekkel már átvette a vezetést, Vettel viszont óriási forgalomba került,  

így lassabb autókat előzgetve ért oda az 5. helyre, ami ismét a továbbjutást jelentette a számára. A Ferrari (és a Q1-ben Hamilton) nagy szerencséje volt, hogy komolyabb baleset nem történt az időmérő során, a falat súroló Stoffel Vandoorne, Lance Stroll (mindketten a Q1-ben) és Charles Leclerc (a Q2-ben) miatt nem kerültek elő a sárga zászlók.

Verstappen meglepetésre befért az első sorba. FORRÁS: AFP/MANAN VATSYAYANA

Az elbukott kísérlet végén nyilvánvalóvá vált, hogy az első 10 helyezett vasárnap a hiperlágy gumikkal rajtol majd a futamon, a kérdés már csak az volt, hogy milyen sorrendben, hiszen nem rajzolódott ki egyértelmű mintázat az élmezőny versenyzőinek tempóját illetően. A Q1-ben a Red Bullt vezető Daniel Ricciardo volt a leggyorsabb, a Q2-ben a ferraris Kimi Räikkönen, a Q3-ban pedig

meglepetésre Hamilton szerezte meg a pole pozíciót, bő 3 tizedmásodperccel verve legközelebbi ellenfelét, a Red Bull pilótáját, Max Verstappent.  

Hamilton köre az Ausztrál Nagydíj időmérőjén látott teljesítményhez hasonló, akkor a tempója láttán a teljes mezőny azt gondolta, hogy a Mercedes elsöprő fölényben van a teljesítmény terén. Ezúttal is a brit pilóta jelentette a Mercedes előnyét, hiszen Valtteri Bottas csupán a 4. helyezett lett, 0,687 másodperces hátránnyal.

Sainz a Q2-ben, Hartley a Q1-ben esett ki. FORRÁS: AFP/ROSLAN RAHMAN

A legnagyobb csalódás ezúttal Vettelt érte, mivel vereséget szenvedett legfőbb ellenfelétől egy olyan pályán, ahol eredménykényszer nyomja a vállát és esélyesnek is ő tűnt. Váratlan eredmény, hogy a Ferrarinál a Red Bull is gyorsabb volt, de itt is ki kell emelni Verstappen szereplését, hiszen ő is 6 tizedet vert Ricciardóra, míg Vettel az 5. helyezett Räikkönent csak bő 1 tizeddel előzte meg.

Varázslatos kör volt, nem tudom honnan jött. Óriási köszönet a csapatnak, egy pillanatig nem gondoltam a kör alatt, hogy valamit rosszul csináltam, tökéletesen a határon voltam. Az egyik legjobb körnek éreztem, amire csak emlékszem”  

– lelkesedett Hamilton az autóból kiszállva. Verstappen győzelemmel felérő sikernek nevezte a 2. rajthelyet érő körét, különösen azért, mert az edzéseken sokat küszködött az erőforrásával. „Ez hihetetlen, [az eredmény] megmutatja, milyen nagyszerű autónk van” – összegzett a holland pilóta. Vettel láthatóan csüggedt volt, de nem írta le az esélyeit a versenyre.

Räikkönen nem volt elég gyors. FORRÁS: FERRARI

„Meg akartuk szerezni a pole-t, de nem sikerült, elég zűrös időmérő volt, a végén azonban egyszerűen hiányzott a köridő, így nem sikerült a 3. helynél előrébb végeznünk. Nem ideális, ha kisebb verseny zajlik a kivezető körön, a végén volt két körünk, egyik sem volt elég jó. Nem ezt akartam, nem ezt akartuk ma. Hátulról kicsit nehezebb lesz, de jó autónk van a versenyre.”

Ismét nincs McLaren a legjobb 10 között

Az élcsapatok pilótái mögött Sergio Pérez szerepelt a legjobban, ezzel pályafutása során először bejutott a legjobb 10 közé a Szingapúri Nagydíj rajtrácsán. Az új fejlesztésekkel érkező Force India Esteban Ocon 9. helye révén jó eséllyel indul, hogy újabb értékes pontokat szerezzenek, miután a Belga Nagydíj előtt lenullázták az eddigi eredményeiket.

A Q3-ba Romain Grosjean és Nico Hülkenberg jutott még be, a 8. és a 10. helyen zárva, különösen a francia pilóta táltosodott meg, csapattársa már a Q1-ben búcsúzott a 16. helyen. A McLaren továbbra sem tud bejutni a legjobb 10 közé, a Monacói Nagydíj óta most volt a legjobb esély arra, hogy Fernando Alonso a Q3-ban is pályára léphessen, de végül a 11. helyen kiesett.

Räikkönen utódja, Leclerc a 13. helyen zárt a Sauberrel, miután súrolta a falat, de bő 7 tizeddel verte csapattársát, Marcus Ericssont.  

A Toro Rosso és a Williams pilótái között nem alakultak ki nagy különbségek, de Pierre Gasly a Q2-ig még eljutott, Brendon Hartley rögtön kiesett, ahogy a grove-i istálló két pilótája is. Szergej Szirotkin és Lance Stroll 1,4 másodperccel lassabb volt még a 18. helyezett Stoffel Vandoorne-nál is, ezzel a Williams a monzai fellángolás után újabb mélypontra süllyedt.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Szingapúri Nagydíj
Időmérő
2018.09.15. 15:00 | Marina Bay, Qualifying
Forrás: Origo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem