Kisebb konfliktus alakult ki Janicsák Veca, és Demcsák Zsuzsa között az Ázsia Expressz 2. forgatásán.

A Kandász Andi párjaként induló Demcsák a műsor alatt nem köszönt vissza egy feladat során Janicsák Vecának, aki szerelmével, Ábellel indult a kalandshowban. Vecának ez nem tetszett, és ezt szóvá is tette, mire Zsuzsából kibukott az énekesnőről alkotott véleménye.

A videó itt érhető el!

„Én kimondom, hogy nem szimpatikus, mert nem az” – mondta Demcsák, aki hozzátette, hogy szerinte Vecának magába kellene néznie. A műsorvezetőnő problémája egészen konkrétan az volt, hogy szerinte Janicsák nem bánik szépen férjével. „Olykor nagyon csúnyán bánt a férjével a forgatáson, és ez nekem nagyon nem tetszett. Egy nő ne beszéljen, ne bánjon így a párjával” – mondta a Borsnak Zsuzsa. „Az eddigi adásokban még nem bukott ki, de ami késik, nem múlik, majd látni fogja mindenki, miről beszélek. Más bajom nincs Vecával. A visszaköszönés elmaradása pedig nem volt tudatos. 40 fok volt, el voltam foglalva a feladattal, észre sem vettem, hogy összefutottunk” – tette hozzá a tévés.

Nem kellett több, Veca sem hagyta szó nélkül Zsuzsa megjegyzését, és elmondta saját nézőpontját. Úgy fogalmazott, hogy Ábellel náluk is vannak hullámvölgyek, persze ettől még szeretik egymást. „A verseny olykor feszült helyzeteket szült, ezáltal mindenkinél előfordultak viták, de én is emberből vagyok, és ezeket a konfliktusokat mindig tudtuk kezelni, vagy éppen bocsánatot kérni a másiktól” – mondta Veca.

Forrás: Blikk.hu
Fotó: Pozsonyi Zita