18.6 C
Budapest
2022. október. 2. vasárnap

„A férfiak számára a jó szex azt jelenti, hogy volt orgazmusuk, a nők számára pedig azt, hogy nem fájt”

Dátum:

Megosztás:

Nagyon erős kettős mérce áll fent a kölcsönös beleegyezésen alapuló szexben (is).

Ha egyvalami kiderült a #metoo mozgalom újabb és újabb történeteiből, az ez: az erőszakos közösülés nem az egyetlen bűncselekmény, amit nők ellen a „szexuális ragadozók” el szoktak követni.

A zaklatás, beszólogatás, fenyegetés, a szereposztó dívány alkalmazása és a fogdosás is megengedhetetlen akciók, még ha nem is járnak minden esetben olyan súlyos következményekkel az áldozat egészségére és pszichéjére nézve, mint a szimpla megerőszakolás.

Most azonban arról értekezik Lili Loofbourow újságíró a The Week brit hetilap amerikai kiadásában, hogy a normális, mindkét fél beleegyezésén alapuló szexet is nagyon sok esetben kettős mérce jellemzi.

Loofbourow egy 2015-ben publikált felmérésre hivatkozik, amelyet egy 1700-as mintán végeztek el; az derül ki belőle, hogy a nők 30 százaléka tapasztalt már fájdalmat vaginális és 72 százaléka anális közösülés esetén, míg a férfiak esetében ez az arány csak 7, illetve 15 százalék volt. A tanulmány szerzői szerint a nők „tekintélyes hányada” nem szól a partnerének, hogy fáj az aktus.

Az újságírónő a tanulmány egyik szerzőjével, Debby Herbenickkel folytatott beszélgetést idézve azt is kijelenti, hogy „a jó szex a nők számára gyakran azt jelenti, hogy nem fájt, míg a férfiak számára azt, hogy orgazmusuk volt”. Illetve fordítva: a rossz szex a férfiak többsége számára azt jelenti, ha a partner túlságosan passzív vagy unalmas volt az együttlét során. A nők számára ezzel szemben a rossz szex az, ha a partner túlságosan nyomul, olyasmi (is) történik, amit ő nem szeretne, kényelmetlenül érzi magát (fizikailag vagy érzelmileg) – vagy egyenesen fáj neki.

Az, hogy a fájdalmat, illetve a kényelmetlenség érzését sok nő a szex normális velejárójának tekinti, azzal is alátámasztható Loofbourow szerint, hogy minden fiatal lány tudja: az első szexuális élmény jó eséllyel fájdalommal fog járni, tehát „jobban teszi, ha összeszorított foggal túlesik rajta”. Legalábbis ez a közvélekedés a szüzesség elvesztésével kapcsolatban. Ezzel a tudással aztán kevésbé kell csodálkozni, ha későbbi alkalmakkor is fájdalmas a szeretkezés.

”A nők évtizedek óta udvariasan eltekintenek attól, hogy tudomást vegyenek a saját diszkomfortérzetükről és fájdalmukról annak érdekében, hogy a férfiakat a lehető legnagyobb gyönyörben részesítsék”…
Egyes iparágakban a nők tárgyiasítása és zaklatása normális lett, azt pedig, hogy eközben esetleg fájt nekik valami, azt senki nem vette komolyan – legkevésbé az orvosaik” – vélekedik Loofbourow.

A fent idézett publicisztika, amelyben mindezt Loofbourow levezeti, egyébként az Aziz Ansari-botrány apropóján íródott. Nemrég egy nő elmesélte egy website-ra írt történetben, hogy milyen förtelmes randija volt Aziz Ansari amerikai komikus színésszel, aki felhívta a lakására és ott különbözős szexuális tevékenységeket kezdeményezett vele anélkül, hogy megkérdezte volna a nőt, akarja-e. Kényszerről nem volt szó, csak egy, a nő számára váratlanul vulgáris helyzetről. Amikor a nő sírva távozott és másnap megírta neki chaten, milyen rossz élmény volt az előző este, Ansari bocsánatot kért tőle.

Aziz Ansari
forrás: Getty Images, Aziz Ansari

A történet meglehetősen megosztó hatást gyakorolt az internet népére; abban nagyjából mindenki egyetért, hogy nem szexuális erőszak történt és Ansarit nem lehet mondjuk Harvey Weinsteinnel egy lapon emlegetni, sokan pedig a színész mellé álltak, mondván, hogy nem volt szép dolog éppen akkor lejáratni, amikor Golden Globe-ot kapott a Master of None című tévésorozatért (amelyben mellesleg elég gyakran esik szó félresikerült randikról). Loofbourow cikke amellett érvel, hogy az ilyen randikról szóló történetek éppen arról tanúskodnak: milyen viszonylagos, hogy kinek mit jelent a jó szex, mennyire ki vannak szolgáltatva a nők az ilyen helyzetben, és milyen sokat kell még tanulnunk magunkról és egymásról, hogy egy intim légyott minden szereplője egyértelműen jól érezze magát.

Számodra mit jelent a jó szex?

1. ha van orgazmusom

2. ha nem fáj

3. ha jó a kommunikáció a partnerrel

4. ha van köztünk meghittség

5. ha a partnerem jól érzi magát

6. egyik se

Szólj hozzá, mondd el a véleményedet Te is! Hirmagazin.eu
evamagazin

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Itt vannak Bódi Sylvi meztelen képei – fotók (18+)

Bódi Sylvi 2002-ben, majd nyolc éve, 2014 októberében állt a Playboy kamerái elé. Mutatjuk a fotóit - írja az...

Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe – két magyarázat lehet

Az Északi Áramlat 2 vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője tájékoztatott. Ulrich Lissek azt mondta, hogy erre két lehetséges magyarázat van:...

Elindult a népszámlálás, a kérdőív valósághű kitöltése mindenki számára kötelező, de nyerhetsz is vele!

Október 1–16. között online kérdezik meg az embereket. Október 17-től számlálóbiztosok keresik fel azokat, akik 16-ig nem adtak...

Kiderült: Varga Irén az egyik legdrágább előadó Magyarországon!

A Ripost régóta próbálja kideríteni, hogy mennyiért is vállal egy-egy haknit Varga Irén. Most elkapott a lap egy hivatalos...