18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

A feketepiacot növelné az egységes dohánycsomagolás?

Dátum:

Megosztás:

forrás: MTI

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerint a dohánytermékek egységes csomagolása drasztikus beavatkozás lenne a magyarországi piaci viszonyokba, ugyanakkor nem eredményezné a remélt egészségügyi hatásokat, végső soron a feketepiacot növelné.

„Az egységes csomagolásra Magyarországon nincs szükség” – szögezi le a szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt 4-5 évben a kormány már intézkedés-csomagot fogadott el a nemdohányzók védelmében, és ennek hatására 5 százalékkal növekedett a nemdohányzó fiatalok aránya 2013-ra, és csökkent a dohányzók száma.

Idézik Ausztrália példáját is, egyedül ebben az országban vezették be az egységes csomagolást eddig. Ausztrál kormányzati összesítés alapján ott a fiatalkorúak dohányzása a 2010-2013-as időszakban több mint 30 százalékkal nőtt, 2,5-ről 3,4 százalékra. Az egységes csomagolás bevezetése óta a feketepiac is 25 százalékkal gyarapodott, a teljes fogyasztás 14,3 százalékát reprezentálja már – mutattak rá.

A DBMSZ felhívta a figyelmet arra, hogy az ausztrál tapasztalatok alapján az egységes csomagolással rosszul járhat az állam is, mert adóbevételtől esik el. Ugyanakkor nem éri el az egészségvédelmi célkitűzéseket, ezért az intézkedés fő haszonélvezői a feketepiaci csempészek lesznek. Ők ugyanis adófizetés nélkül árusítanak, és fiatalkorúakat is kiszolgálnak.

A majdani vesztesek közé sorolja a DBMSZ kiskereskedelmet is, mivel nőhet a kiszolgálás ideje és költsége, és romolhat a profitabilitás is, mert a fogyasztók a márkák láthatóságának hiánya miatt olcsóbb termékekre váltanak.

A szövetség ezért azt javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül az egységes csomagolás bevezetésének tervét, és csak akkor foglakozzék vele, ha nem sikerül kiszorítani a fiatalokat a trafikokból, illetve nem éri el a kívánt hatást az, hogy a dohánytermékek csomagolásának két nagyobbik felületén 65-65 százalékosra nagyítják a kombinált egészségvédő figyelmeztetéseket.

A DBMSZ szerint inkább szolgálná a kormányzat egészségvédelmi céljait a feketepiac visszaszorítása, valamint oktatási programok beindítása, amelyekben hangsúlyt fektetnének a rászokást előidéző tényezőkre. Németországban ez sikeresen és nagymértékben csökkentette a fiatalkorúak dohányzását – állítja a szövetség.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...