Az asztalos nem csupán szöget ver, lapot szab vagy széket csiszol. Ő az, aki beszélget a fával. Meghallja, mikor sír az anyag, mikor reped, mikor hajlik engedelmesen, vagy mikor ellenkezik, mert a fa – él. Legalábbis így gondolja egy vidéki kis műhely mesterembere, aki lassan negyven éve dolgozik a fával, de azt mondja: „csak mostanában kezdtem megérteni”.
A mesterség, ami nem megy ki a divatból
Sokan hiszik, hogy az asztalos szakma a bútorboltok és lapraszerelt világok miatt kihalófélben van. De ez csak a felszín. Aki egyszer is rendelt egyedi konyhát, vagy örökölt egy régi, kézzel faragott kredencet, az tudja: a mestermunka nem helyettesíthető.
A szekember szerint ma újra reneszánszát éli a személyre szabott asztalosmunka. „A régi mesterségek újra értékessé váltak, mert az emberek megunták a sorozatgyártottat. Egy szekrény, amit neked készítek, más lesz, mint bárki másé – az már nem bútor, az történet” – mondja.
A fa: partner és kihívás
A mester kedvenc anyaga a tölgy. „Erős, karakteres, de van benne valami makacs. Ha rosszul állsz hozzá, elhajlik vagy megroppan. De ha megérted a rostjait, elárulja, mit szeretne.”
A műhelye tele van faragott mintákkal, szerszámokkal, sablonokkal és félkész darabokkal. Van ott egy régi pad is, amit az apjától örökölt. „Ezen tanultam gyalulni, meg apám türelmét.”
Modern technika vs. hagyomány
Ma már CNC-gépekkel is dolgoznak, de a régi mester nem hagyta el a kéziszerszámokat. „A gép gyors, de nem érez. Egy véső viszont megmutatja, hol rejtőzik a fa igazi arca.” Szerinte az igazi asztalos egyszerre mérnök, művész és lélekbúvár. Olyan szakma ez, ahol az idő és a türelem a legdrágább alapanyag.
Nem csak bútor: identitás és örökség
„Egyszer egy budapesti család jött hozzám, akik egy régi diófa asztalt akartak megmenteni. A nagypapa készítette még háború előtt, de elrepedt a lapja, és le akarták cserélni. Végül sikerült restaurálni úgy, hogy a repedés is benne maradt – mert az is része volt a történetnek. Amikor elvitték, a legkisebb unoka megsimogatta az asztalt, és azt mondta: ‘Ez most már újra a miénk.’” – mesélte az asztalos mester.
A mestersége nem csak fát formál – emlékeket is őriz. „Az asztalos a családok néma tanúja. Ott van a szekrény, amikor születik egy gyermek. A konyhaasztal mellett vitáznak és kibékülnek. És ha egyszer el kell költözni, a régi szék recsegése a múltat hozza vissza.” – mondta a szakértő.
Záró gondolat
Ma, amikor a világ egyre gyorsabban forog, és mindent eldobhatónak tartunk, talán éppen egy régi mesterség tud visszahozni valamit az időből. Az asztalos nem csak bútorokat készít – ő történeteket mesél fából, csendben, de örökre.
