Számos legenda kering olyan réges-régi járatokról, amelyek átvezetnek a Duna alatt, és száraz lábbal lehet átkelni rajtuk keresztül a folyó egyik oldaláról a másikra. Titkos alagutakról szólnak a mendemondák, amelyek lehet nem csak mendemondák, amelyek a Várból a Duna alatt Pestre vezetnek.
Ezek a feltételezések azonban a legendák körébe tartoznak, legalábbis a mai napig nem igazolódott be a létezésük. Egyes elméletekkel szemben annak idején például a rómaiaknak eszébe sem jutott, hogy ilyen föld alatti járatokat létesítsenek.
Ám létezik több olyan alagút is, amelyek valóban átvezetnek a folyó alatt, s noha nem mindegyikük ismert a széles közvélemény számára, egyáltalán nem számítanak titkosnak. Cikkünkben ezeket a föld alá vájt járatokat vesszük sorra.
A Duna alatti alagutak kérdése akkor kezdte ismét foglalkoztatni a közvéleményt, amikor a közelmúltban bejelentették, hogy a Nyugati pályaudvar és környékének átalakításával vasúti alagút épülhet a fővárost kettészelő folyó két partja között, pontosabban az alatt.
A reformkori tervektől a modern metróalagutakig
Az elképzelés egyáltalán nem új, hiszen már a reformkorban, a 19. század első felében felvetődött a Duna alatti alagút létrehozásának ötlete (méghozzá két alkalommal is), ez azonban a kor technológiai színvonalán nem volt megvalósítható. Néhány évtizeddel később, újra felmerült az elképzelés: ezúttal több, a folyó alatt futó járatot is kialakítottak volna, amelyeken akár földalatti is járhatott volna Pest és Buda között – ebből azonban akkor sem lett semmi.

A SZÉLES KÖZVÉLEMÉNY SZÁMÁRA LEGISMERTEBBEK A BUDAPESTI METRÓALAGUTAK.
Az első ilyen projekt az M2-es metró Kossuth és Batthyány tér közé eső szakasza közötti kapcsolat megteremtését szolgálta 1968-69-ben. Az ekkor kialakított, a Duna alatt 40 méterrel párhuzamosan futó két járat hossza 365 méter.
A legutóbbi példát pedig az M4-es metró kínálja, amelynek vonala szintén áthalad a Duna alatt, a pesti Fővám téri és a budai Szent Gellért téri megállók között. A 2009-ben megvalósított beruházás keretében 30 méter mélyen, két 300 méter hosszúságú metróalagutat hoztak létre.

A bős-nagymarosi vízlépcső torzója
Jóval kevésbé ismert viszont, hogy
A DUNAKANYARBAN IS VEZET EGY ALAGÚT A FOLYÓ ALATT, AMELYET – ALKALMANKÉNT – MÉG A NAGYKÖZÖNSÉG IS LÁTOGATHAT.
Ennek előtörténetéhez azt kell tudni, hogy a hetvenes évek végén a Magyar Népköztársaság és az akkori Csehszlovákia vízlépcsőrendszer és villamoserőművek építéséről állapodott meg.
A környezetvédők által csak Dunaszauruszként emlegetett erőmű megvalósítása azonban mérhetetlen gazdasági, valamint környezeti károkat okozott volna, és óriási társadalmi ellenállást váltott ki. A magyar fél végül 1989-ben leállította a projekt nagymarosi felét, 1992-ben pedig az akkori döntéshozók felmondták az ezzel összefüggésben létrejött államközi szerződést.

A duzzasztóból ugyan nem lett semmi, de Visegrád és Nagymaros között így is megépült egy, az eredetileg is a projekt részét képező alagút 1995-re, amely a mai napig rendkívül fontos szerepet tölt be.
A KÖZMŰALAGÚT PONTOSAN OTT FUT, AHOVÁ A NAGYMAROSI DUZZASZTÓMŰ NYOMVONALÁT TERVEZTÉK.
Az 1696. folyamkilométernél nyíló lejáratot kék fedőlapok jelzik.
A betongyűrűkből álló alagút átmérője 3 méter, és a felszín alatt 17 méterrel fut. A meder aljzatát alkotó vulkanikus kőzetbe robbantották a nyomvonalát, felette körülbelül 4 méternyi üledék, valamint a vízállástól függő vízoszlop helyezkedik el.
Videó a Visegrád és Nagymaros között a Duna alatt átvezető alagútról:
Ezen az 550 méter hosszú közműalagúton vízvezetékek és kábelek haladnak keresztül.
2011 ÓTA ÉVENTE KÉTSZER A NAGYKÖZÖNSÉG SZÁMÁRA IS MEGNYITJA A DUNA MENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ZRT. – ELŐZETES REGISZTRÁCIÓT KÖVETŐEN.
A Magyarországon kuriózumnak számító alagútban Visegrádon megtekinthető az alagút és a bős-nagymarosi vízlépcső építését feldolgozó tematikus tárlat, a nagymarosi oldalon pedig egy rendhagyó tanösvényen a látogatók megismerkedhetnek a helyi élőkultúrával és állatvilággal.
Forrás: PestBuda.hu, SzeretlekMagyarország.hu, Turistamagazin.hu és Promotions.hu, Origo.hu