Ez a doboz egy teljes hétig állt a reptéren mielőtt valaki egyáltalán kinyitotta volna. Mikor végre valaki megnézte mi van benne mindenki sokkot kapott.

Egy évvel  ezelőtt Beirut repülőterén találták ezt a dobozt és hét napig senki sem foglakozott vele, aztán végre valaki kinyitotta.

A doboz tartalma hihetetlen volt, mindenkit megdöbbentett.

A dobozban szibériai tigrisek voltak, ez a faj pedig a kihalás szélén áll. A fiatal állatok a saját ürülékükben és vizeletükben feküdtek, tele voltak bolhákkal és más élősködőve, írta a The Telegraph.

Az állatok négy hónaposak voltak, egy hétig tehét víz és élelem nélkül ültek a dobozban.

–A dobozra senki nem írta rá, hogy tigrisek vannak benne. Nem volt semmilyen cím rajta, mondta a reptér szóvivője.

Az állatokat egy ukrajnai állatkert adta fel és Damaszkuszba kellett volna szállítani őket. A transport azonban nem úgy sikerült, ahogy azt tervezték ezért a reptéren maradt a doboz.

Az állatmentő szervezet aki rátalált az állatokra megkérte a hatóságokat, hadd vigye magával őket. Az engedélyt megkapták.

Mikor végre kivették őket a dobozból mindenütt bogarakat láttak.

Facebook/Animals Lebanon

A tigrisek szörnyű állapotban voltak, azonnal elvitték őket egy állatkórházba ahol megkapták a megfelelő kezelést.

A három állat megkapta az oltásokat is, most gyönyörű tiszta a bundájuk és tele vannak energiábal. Úgy játszanak, mint a gyerekek, jól érzik magukat.

Facebook/Animals Lebanon

A tigrisek szörnyű állapotban voltak, azonnal elvitték őket egy állatkórházba ahol megkapták a megfelelő kezelést.

A három állat megkapta az oltásokat is, most gyönyörű tiszta a bundájuk és tele vannak energiábal. Úgy játszanak, mint a gyerekek, jól érzik magukat.

https://www.facebook.com/AnimalsLebanon/videos/10156017885534922/

Forrás: Tudásfája.com