7.3 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSportSporthirekA diákolimpia legsikeresebb iskoláit díjazta a Magyar Diáksport Szövetség

A diákolimpia legsikeresebb iskoláit díjazta a Magyar Diáksport Szövetség

Forrás: MTI

A 2014/15-ös tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szereplő köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta szerdán a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).

A diákolimpia legsikeresebb iskoláit díjazta a Magyar Diáksport Szövetség
A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár Szent-Györgyi Albertet idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport olyan polgári erényekre tanítja meg az embert, mint az összetartás, az önfeláldozás, a kitartás, tisztesség és a fair play, amelyek egyben az iskola és a nevelés céljai is. Kiemelte, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével új alternatíva nyílt a sport és az iskola kapcsolatában, ez adja az alapot a sport és a mozgás iránti igény kialakításához, ezen keresztül pedig a tömegsport erősítéséhez. Az államtitkár egyúttal elismerően szólt az MDSZ által az elmúlt években beindított programokról, amelyek – mint mondta – jól szolgálják a tehetségek kiválasztását.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a testnevelő tanároknak nagy szerepük van a tehetségek felfedezésében, ehhez az igazi pedagógusi véna mellett a sport és a gyerekek iránti elkötelezettségre is szükség van. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a legutóbbi diákolimpián csaknem 280 ezer diák vett részt, majd hozzátette: a távlati cél az, hogy 2018-ra 500 ezerre emelkedjen a szervezett keretek között sportoló gyerekek száma.

Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke emlékeztetett arra, hogy a diákolimpiák keretében gyakorlatilag minden harmadik diákot sikerült bevonni a sportolásba. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a versenyek megrendezéséhez idén is legalább annyi anyagi támogatást nyújt a Klik, mint tavaly.

Ezután Czunyiné Bertalan Judit, Szabó Tünde és Balogh Gábor, a MDSZ elnöke elismerő okleveleket és plaketteket adott át a diákolimpiákon legsikeresebben szerepelt iskolák képviselőinek.

Az általános iskolák között – mint 2012 óta minden évben – ezúttal is az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola volt a legeredményesebb, megelőzve a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolát, valamint a tatabányai Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskolát.

A középiskolák versenyében a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium lett az első, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium a második, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium pedig a harmadik.

Ismét külön értékelték azokat az iskolákat, amelyekben kétszáznál kevesebb diákot oktatnak. Ebben a kategóriában a nyárlőrinci Eötvös Iskola Buzás János Általános Iskolai Tagintézménye bizonyult a legjobbnak.

Szintén elismerésben részesítették a 19 megye, valamint Budapest legeredményesebb testnevelő tanárát, valamint díjat kaptak a legjobb diákolimpiai rendezvények szervezői is.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work