Home Szabadidő Média és szórakozás A Dal 2021 – Ők jutottak a jövő heti döntőbe, megvan a...

A Dal 2021 – Ők jutottak a jövő heti döntőbe, megvan a legjobb dalszövegíró is

borsonline

Kialakult A Dal 2021 március 13-i döntőjének mezőnye, miután a szombati második elődöntőből Süle Zsolt a Befúj című dallal, a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos a Maradokkal, Radics Gigi az Egy vagy velem című számmal, valamint Andelic Jonathan az Áldommal bejutott a fináléba. A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója különdíjat Kardos-Horváth János vehette át.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó lépett színpadra, a dalok ismét akusztikus változatban hangzottak el.

A zsűri három produkciót juttatott tovább a döntőbe. A legmagasabb pontszámot, 39-et holtversenyben

Süle Zsolt és a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos kapta, mögöttük Radics Gigi végzett

a harmadik helyen 38 ponttal. A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot

Andelic Jonathan és az Áldom című dal kapta,

amely szintén bejutott a döntőbe. Korábban, az első elődöntőből jutott a döntőbe

  • BariLaci,
  • Katona Petra,
  • a Kaukázus
  • és a Mudfield.

Az adásban átadták A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója különdíjat, amelyet

Kardos-Horváth Jánosnak ítélt a zsűri,

a Kaukázus Egyetlen szó című daláért. Ő ezzel a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának díját is elnyerte. Az elismerést a zsűri tagja, Mező Misi adta át.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A dalválasztóban Charlie és Király Linda együtt lépett színpadra. A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján – adal.hu –, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

ElőzőSokkoló fotót tettek közzé a Vénuszról
KövetkezőA nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás