Hirmagazin
Image default
Kiemelt külföldi hírekKülföld

A cseh védelmi minisztérium közölte, hogy húsz év elteltével Csehország 2024-ben teljesítette azt a kötelezettségét, hogy a GDP legalább két százalékát védelmi kiadásokra fordítsa.

Az erre a célra elkülönített 177 milliárd cseh koronából 167 milliárdot, vagyis mintegy 6,6 milliárd eurót sikerült felhasználni, ami a pénzügyminisztérium makrogazdasági számításai szerint a GDP 2,09 százalékának felel meg – közölte a védelmi minisztérium, amelyről az infostart írt.

220421 d bn624 0291 (52020611483) (cropped)
Wikidata

Jana Cernochová védelmi miniszter szerint ez a 2023-as évhez képest több mint másfélszeres felhasználást jelent. Ezt a hatékonyság növelése érdekében hozott intézkedéseknek tulajdonítja.

„Ezt körülbelül ugyanakkora szolgálati létszámmal értük el, mint 2015-ben, amikor a beruházási költségvetés tizenötször alacsonyabb volt”

– jegyezte meg a tárcavezető, hozzátéve, hogy a végleges eredmény csak 2025 második negyedében lesz ismert, amikor a NATO értékelni fogja a védelmi kiadások felhasználását. Az értékelés során figyelembe veszik majd a 2024-es GDP aktuális adatait is. A védelmi minisztérium ezért felhívta a figyelmet arra, hogy a felhasznált források aránya még változhat.

Petr Fiala cseh miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Csehország elkötelezett amellett, hogy nagyobb gondot fordítson a biztonságára. Szavai szerint ezért törvénybe iktatták a két százalékos védelmi kiadásokat, hogy minden, az övét követő kormány teljesítse ezt a kötelezettséget. A védelmi kiadások növekedését szükségesnek és helyesnek tartja, és nyitott a további emelésről szóló vitára is.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Moszkva szerint nem valószínű fegyverszünet húsvétig..

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza

„Mintha elraboltak volna” – Egy kanadai férfi két hetet töltött egy amerikai bevándorlási fogdában..

Ádám Petra