Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

„A család szólt, hogy kigyulladt az épület” – porig égett a mentős háza Sajószentpéteren

Otthon nélkül maradt két miskolci mentős, nem tudják, hogy mi lesz ezután. A kéményből kihullott parázs okozta a tragédiát.

Kihullott a kéményből a parázs, emiatt égett le teljesen egy mentős család háza Sajószentpéteren.
Az apa és a fia is a mentőknél dolgozik, most mindenük elégett, csak a falak maradtak meg.

A mentős édesapa és fia éppen dolgozni volt, amikor telefonon értesítették ők: ég a házuk! Az életmentő a Tényeknek számolt be a szörnyű tragédiáról.

„Reggel elmentem dolgozni a mentőállomásra Miskolcra a fiammal, ő is mentős. A család pedig 6 óra 40-kor szólt, hogy kigyulladt az épület” – kezdte szomorúan a férfi, akinek az egész családja most otthon nélkül maradt.

A tragédiát az válthatta ki, hogy a mentős család egyik kéményének a fugázata meg volt kopva. Tehát előzetesen észre sem lehetett venni, hogy baj van. Onnan pedig egy parázs kerülhetett ki, ami begyújtotta a száraz tetőlécet.

„A tető egy az egyben tönkrement. A szobákban beszakadt a mennyezet” – tette hozzá a mentős.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Fotó: Tv2

 

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás