11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárA buszsofőrre tolná a felelősséget a büntetőfékezéssel vádolt Berki Krisztián

A buszsofőrre tolná a felelősséget a büntetőfékezéssel vádolt Berki Krisztián

Berki Krisztián ellen egy 2018-ban történt baleset miatt nemrég közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emelt a Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség.

Krisztián ügyvédjével együtt nyilatkozott a balesetről. 

Berki Krisztián igyekezett bagatellizálni saját felelősségét a balesetben.

Én szerettem volna ott megállni és lassítani és mint látható a felvételen jobb oldalra indekszelek. Nem tudom, hogy egy buszsofőr, aki 19 tonnás buszt vezet miért nem fékez erőteljesen, hiszen a szakértői véleményben benne van, amit most már el tudtam olvasni, hogy elkerülhető lett volna egyébként a baleset

– próbált mosakodni Berki Krisztián.

Az ügyészség tájékoztatása szerint Berki a Pünkösdfürdő utcában haladt a luxusautójával akkor, amikor történt az eset. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le – és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt a Bentley-vel, azonban ez nem sikerült neki, ezért vissza kellett sorolnia. Ezt követően a celeb, és a buszvezető is dudát, majd Berki dühében gázt adott és a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd visszatért elé, és intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.

Forrás: PS; Fotó: life

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem