18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

A bunkó férfiak utánam kiabálnak, hogy vágjam le a bajuszomat, de pont azért nem teszem, mert keresem az igazit!

Dátum:

Megosztás:

A dániai Koppenhágában élő Eldina Jaganjacot hosszú időkön át megbámulta és szájára vette az utca népe, hiszen a lány férfiakat megszégyenítő arcszőrzettel jelent meg a nyilvánosság előtt, ráadásul a legnagyobb természetességgel teszi mindezt.

Még több külföldi hír

A lány most az általa átéltekről mesél, azokról a meghurcoltatásokról, amelyeket a külvilágtól kapott különleges megjelenése miatt.

Eldina egészen gyerekkorától kezdve úgy nőtt fel, hogy valamiért sosem volt hajlandó megérteni, hogy miért is kell a nőknek vagyonokat költeniük a testszőrzetük eltávolítására. 31 éves korában határozta el magát, a tavalyi év márciusában, hogy ő most egy időre abbahagyja az arcszőrzetének karbantartását és a természetre bízza a dolgot.

Eldinát mára már nem érdekli a negatív közvélemény, de saját bevallása szerint sok olyan bántó impulzus érte, ami a lelkéig hatolt és megtörte. Ami a párkeresést illeti, Eldina szerint az egybe nőtt szemöldöke inkább áldás, mint átok, hiszen így egyből kiszűrheti azokat a férfiakat, akik csak a külsőségre adnak egy nővel kapcsolatban.

Nézegesd meg Eldina képeit az Instán!

https://www.instagram.com/eldina_jaganjac/?utm_source=ig_embed

„Mielőtt hagytam volna, hogy a szemöldököm úgy nőjön, ahogyan azt a természet megteremtette, úgy véltem, a nőknek eléggé behatárolt lehetőségeik vannak az önkifejezésükre nézve” – nyilatkozta Eldina.

„A pasikkal ellentétben tőlünk azt várja el a társadalom, hogy vagyonokat költsünk a megjelenésünkre … Ha egy pasi nem borotválkozik, vagy nem szedi a szemöldökét senki észre sem veszi, sőt ez egy teljesen természetes dolog. Csakúgy, mint minden más nő, így én is megtanultam, hogy miként figyeljek minden részletre oda: kényelmetlenül éreztem, ha szedetlen szemöldökkel kellett az utcára lépjek, vagy addig nem is mentem el edzeni, amíg az utolsó szőrszálat is le nem borotváltam a lábamról.” – fejtette ki a nő.

Még több külföldi hír

„Most meg inkább a feladataimra és a céljaimra koncentrálok ezek helyett, és kevesebbet foglalkozok azzal, hogy hogyan jelenek meg, vagy hogy emiatt mit gondolnak rólam az emberek, mert valószínű, hogy soha többet nem is találkozom a nagyrészükkel, vagy ha mégis egyszerűen nem érdekel.”

„Nem érdekel a véleményük. Ez egy személyes döntés, amelyet mindenki magában kell eldöntsön, és azt kívánom, hogy bárcsak az emberek kevesebbet kritizálnának egy nőt csak azért, mert így és így néz ki.”

„Régebben kevésbé éreztem magam nőiesnek, mivel mindig is meglehetősen dús szemöldököm volt. Így felnőttként visszatekintve tényleg brutális volt, amikor serdülő koromban a testszőrzetem növekedésnek indult. Akkoriban azt vettem észre, hogy a körülöttem lévő 13-14 éves lányok minden kitéphető szőrszálat ki is tépnek csak azért, hogy a társadalom nőként kezelje őket, és kétségbeesetten próbáltak beilleszkedni az új fiatal hölgyek szerepébe.” – szögezte le.

 

Ezzel viszont az azonosulni képtelen Eldina teljesen szembe ment és szabad utat enged a szőrszálainak.

„Volt rá példa, hogy néhány ember odajött hozzám az utcán és azt mondták menő vagyok, de a legtöbben utánam kiabálnak vagy üvöltenek. Először persze, hogy rosszul esett, de mostanra rájöttem, hogy ezekre nem szeretnék energiát pazarolni.” – meséli a nő, akit a közösségi oldalakon sem kímélnek.

„Csúnya kommentek jönnek és mennek, de nagyon kevés olyan van, amit meg is szívlelek. A legtöbb ilyen a fiatal közösségi média felhasználóitól érkezik.”

Még több külföldi hír

„Úgy hiszem, hogy serdülőkorban nagyon nehéz igazán megérteni a nemi szerepeket és a köztük lévő hasonlóságokat, illetve különbségeket. De az, ha egy nő olyan dolgot tesz, ami inkább férfiasabb, az még nem kellene azt jelentse, hogy ő kevésbé nőies.”

Eldina mára már bátran és magabiztosan mer kilépni az utcára, és saját bevallása szerint új külseje miatt rengeteg belső energia szabadult fel, amelyet kreativitásra és a személyisége kibontakozására fordít.

„Úgy hiszem, mindenkinek azt kell tennie, amit csak szeretne. Persze néhány munkahely, vagy intézmény lehet, hogy előírások elé állít, de ha helyes kompromisszumokat kötsz, képes lehetsz kinyilatkoztatni önmagad.”

 

„Azt próbálom megértetni az emberekkel, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és ez szuper. Nincs jó vagy rossz irányzat a gender-kérdést illetően, de mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy nézzen ki, ahogyan csak szeretne. Tedd azt, amit helyesnek vélsz és az igazi barátaid úgyis melletted maradnak.”

„A világon annyi tájegység van, ahol az ott élő nők testszőrzete sokkal sötétebb az átlagosnál, viszont az észak-európai államokban élő nők a szőke és alig látható testszőrzetük miatt nőiesebbek lennének…?”

Még több külföldi hír

„Úgy vélem fel kell tennünk magunknak a kérdést: „Nekünk, mint társadalomnak miért is annyira fontos, hogy eltüntessük a női testekről a testszőrzetet? Ennél sokkal fontosabb dolgokra kellene fókuszáljunk inkább”

Fotók: Eldina Jaganjac/Instagram

filantropikum

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...